Látogatóim:

2016. október 23., vasárnap

Ottó

Sziasztok,
 ma egy igazán különleges bejegyzéssel készültem nektek.Viszont először is szeretném köszönteni az oldalon a három legújabb olvasót:
Brukú Szürkét, M Veronikát és Siggyn Weillát, remélem sokáig maradnak és kedvüket lelik az oldalamon puszillak titeket.
A mai novellámat egy nagyon szimpatikus fiatalember novellájának a reflektálásaként készült.




*

Ottó


Mindenkinek megvan a reggeli rituáléja. Van aki kávéval indít és van, aki teára szomjazik. Én reggelente kapucsínóra vágyom. 

Sokan különös figuraként tartanak számon. Barátaim nincsenek, csak emlékeim, melyek velük haltak. 
A mai napig emlékszem arra a pillanatra:A közeli kávézóban ültem, mint minden reggel munka előtt. Már rég leadtam a rendelésemet: két kapucsínó. Figyeltem a pult mögött a fiút, aki épp a második kapucsínómat készítette. Épp olyan volt az a reggel, mint mindegyik más. Kómásan ültem az ablak melletti asztalnál és figyeltem,ahogy készíti a rendelésemet. Megfigyeltem őt. Az arcán, szemeit, mozdulatait. Sokan emiatt tartottak különös figuraként számon. Nem tagadtam sosem, hogy szeretem a szépet. S szerettem szemügyre venni azt. 
Elkészült a kapucsínóim. Kimentem a rendelésemért, majd visszaültem az ablak mellé. Kavargattam a kapucsínómat, hogy egy kicsit hűljön, majd kortyonként fogyasztottam el az első csészényit. Kikanalaztam a habot az aljáról, majd a második csészéért nyúltam.
A számhoz, emeltem és belekortyoltam. A kómás reggelem felgyorsult, amint megéreztem a kapucsínó ízét. Megpillantottam Editet és Bencét a túloldalt: Nekem integettek. Felemeltem a kezemet, és inteni készültem. De hirtelen egy kamion tűnt fel és egy pillanatra megfagyott az idő. 
A kapucsínó már a torkom égette, Bence és Edit pedig lelépett a járdáról és felém siettek. 
Az idő újra mozgásba lendült és szélsebességek száguldozott a vég felé. 
Ott ültem pár méterre tőlük, a kapucsínó égette a torkomat, és nem tehettem semmit. Ők siettem felém, a kamion pedig eléjük. 
Szemem láttára léptek át a halál ajtaján...
A csészémet az asztalra ejtettem, a kapucsínó pedig szétfolyt a terítőn. Akárcsak barátaim vére az aszfalton: tócsákat hagyva maga után. Kirohantam a kávézóból, s pillanatokon belül már ott térdeltem előttük magamhoz szorítva véres testüket. Melyből már elszállt az élet, nem hagyva maga után mást csak magányt.

Az utolsó korty kapucsínó is legördült a torkomon, égető érzést hagyva maga után.



Remélem tetszett nektek :)
Puszil titekett: Anna
Megjegyzés küldése