Látogatóim:

2016. január 4., hétfő

Egy pillanat


pillanatok alatt eltelik egy nap,
az élet és az érzelmek hada,
megpillantalak a terem legvégében,
lábaim megremegnek, menekülni késztetnek.,
de én megyek, s nem torpanok meg!
haladok a pillanatban eltűnő idővel együtt,
szemedbe nézek, s majd megöl az a pillantás,
utálom ezt az érzést, s már sajnálom,
hogy megbíztam benned,
sajnálom, de ennek már nincs semmi értelme,
mert tönkrement már minden,
ami köztünk valaha lehetett.
s most ott állsz, s villogtatod szemedet,
én pedig remegek a helyemen,
s megszégyenülök előtted.
mert tudd meg, hogy én régen
nagyon is szerettelek!
de mostanra elsuhant a pillanat,
s elfakult, az érzelmek hada.
2016.01.04.


Megjegyzés küldése