Látogatóim:

2016. december 28., szerda

CSUPA NAGYBETŰVEL


OLYAN ez MINT amikor nyáron a szüleim MEGakartak szabadúlni tőle,
mert nem ELÉG JÓ, túl makacs és nem
ŐT akarják MELLÉM.
az a nagy helyzet, hogy ÉRTE feladnám MINDENEMET,
mert NEM TALÁLNÉK még egy olyan dilist mint amilyen ő,
sőt NEMis KERESEK senkit az ő helyére.
nem kell más nekem: csak ő KELL.
de FÉLEK elbasztam EZT IS.
mert én csak egy szerencsétlen kis LIBA vagyok, AKI
nem ért a szóból, és MINDIG csak kétségbe esik.
többet NEM TUDOK gondolkodni,
nem forognak a gondolatok, LASSAN megszűnök létezni IS
a gyomrom ÖSSZESZORUL, szívembe MARKOL
a fájdalom, S elerednek A könnyeim.

azon a nyáron, akkor sírtam UTOLJÁRA ENNYIRE
annyira, DE annyira SZERETlek.


2016.12.28.
NMA

2016. december 11., vasárnap

kétségbeesés


hajszálvékony kötélen lépkedek,
vékony egy mezsgye ez nem vitatom.
de ha nem lenne izgalom ebben az egészben,
mi értelme lenne élnünk.
Keresem a veszélyt, a kényelmetlen helyzetet viszont kerülöm,
általában.
Tudom jól nem kellene sírnom, de a könnyeim utat törnek maguknak,
s végig futnak rózsaszín arcomon,

egyszerűen irtózom a hatalmas tömegtől,
s igen nekem a tömeg négy embernél kezdődik.
de egyedül sem szeretek lenni,
nem bírom a magányt.
Kell, hogy legyen mellettem valaki, mert felemészt
belülről az egyedüllét.
Tudom, hogy szeretsz és nem fogsz elhagyni, s azt is, hogy nem kellene félnem az ellenkezőtől,

zárkózott vagyok talán túlságosan is,
s bármit teszek ez ellen jól nem cselekedhetek.
próbálom visszafogni az érzelmeimet,
de a könnyeim utat törnek maguknak, s csorognak le rózsaszín arcomon.
Együtt vagyunk már több mint egy éve, pedig mintha tegnap láttam volna
először, azt a lehengerlő mosolyod.

szükségem van az egyedüllétre,
de rád még annál is jobban.
hogy mellettem legyél jóban, s rosszban méginkább,
hogy ne fordulj el felőlem, amint történik valami rossz.
Együtt vagyunk már több, mint egy éve, s tudom, hogy sokáig így lesz még,
talán örökre.
De félek elrontom ezt az egészet, s elvesztelek téged,
aki számomra minden.- Örökre.

próbálok nem sírni, de könnyeim már áztatják rózsaszín arcom.

2016.12.11.
NMA

2016. december 4., vasárnap

Sötétség

Változik a világ,
S vele változok en is.
Egy régi ösvény bezárult,
S egy új nyílt helyette.

A sűrű szürkeséget a borús eget,
Némi fény töri meg.
De mégis a sötét jobban hív,
Most mégsem tarthatok vele.

De az új úton is,
Láthatom a sötétet.
S ismét kezet fogok vele,
Hogy utam vezesse.

Barátként fogadt,
Most szeretőként ölelt.
Karjai közül elmém menekülne,
De szívem jobban vágyódik utána.

Szívemre hallgatva,
El merülök az ölelésben.
S elmém elnyomom,
Hallgasson éppen.

De várj, mi ez?
Ez nem a sötétség,
Hisz fekete szárnyak fonódnak körém!





Fanta Regina
2016.12.04

2016. november 29., kedd

Rég volt.....

Hali mindenki!
Elméletileg én lennék a társ szerkesztő vagy mi a fene....
Ne haragudjatok hogy az elmúlt hónapokban nem raktam ki semmit, de ötletem se volt, meg időm se nagyon. De lassan megint felkelek és teszek fel valami ujjat. :)


Regina

Változás


Ne hagyd magad megzuhanni.
Ez nem a vég!
Csak hinned kell még,
Hogy ez egy új ébredés.

Keresem a régmúltat,
Mely most vesztett el éppen.
S még vágyom rá,
De nem jön vissza tán.

Lelkem fájdítja eme szörnyű más.
S kíváncsiság ébred hirtelen,
Mely nagyobb mint a félelem.

Messzire repített az őszi avar,
Rideg suttogás zavar .
Nem hagy csendesen megpihenni,
Hangosan ordít: ˇKEJFEL ENNYIˇ.

Menetelés hangja száll folyósokon át.
Csendes magány viszlát!



Fanta Regina
2016.11.30


2016. november 28., hétfő

ködfátyolos


ködfoszlányos reggelen,
alvó társaság suhan át az országút felett.
az ablakot párafellegek tarkítják ,
ameddig a szem ellát.
hirtelen fékez az autóbusz, 
s az alvó társaság csak annyit mormol: basszus.

kinyílnak az ajtók, beáramlik a jéghideg fuvallat,
majd kéjes társsaság özönlik a reggeli járatra.
résnyire nyitott szemmel nézek csak körbe,
hogy keressek legalább egy méltatlan szempárt.
az ajtók ismét záródnak, 
s immár heringként állok a sorban.

a hangszóróból duruzsoló szavak 
ismét álomba hívogatnak,
de én már nem hallok mást 
csak a duruzsoló basszust.
viszont nincs megállás suhan tovább az autóbusz.
majd megáll ismét, mintha nem lenne vége,
 ennek a kimondhatatlan végtelennek. 
mert minden reggel azonos, 
minden járat azonos.


ködfátyolba öltözött mára táj,
végre rám találtál édes Múzsám.



2016.11.28.
NMA

2016. november 23., szerda

Bakancslista: Tél


Sziasztok!😊
Hogy vagytok? Lassan, de biztosan az ősz végéhez közeledünk, nemsoká elérkezik a téli napéjegyenlőség! ⛄ Én személy szerint már nagyon várom.. mármint a telet, s remélem idén fehérbe öltözik a táj is! 

Mint ahogyan a cím is mutatja a mai bejegyzésem is egy bakancslista lesz, de mielőtt belekezdenék először szeretném értékelni az őszi bakancslistámat, hogy mi volt az amit esetleg nem sikerült végbevinni. Az első ilyen biztos pont mindenképpen az írás aktivitása lenne, mert valljuk be nem szaporodtak meg a bejegyzéseim... Illetve a gyertya maradt ki még az életemből, viszont,így vissza gondolva nem is nagyon foglalkoztam vele, na mindegy! 😅

Na s akkor kezdjünk is bele, a téli bakancslistánkba: 
⛄⛄



Aranymosás


Kíváncsi vagyok hányótok ismeri ezt a pályázatot. Idén rendezik meg hatodjára. Tudni kell róla, hogy eddig minden évben megrendezték, s a határideje rendszerint december 27-31.-esett. A pályázat lényege tömören az, hogy ha elég jó vagy és átmész a három szűrésen is - mármint nem te, hanem a te általad benyújtott kéziratod 😆 - akkor nagy esélyes vagy arra, hogy kéziratod könyv formát kap. S kiadják, segítenek a terjesztésben...stb.
Egyébként én korábban - két éve-is gondolkodtam azon, hogy beküldöm az egyik kéziratomat, csak:
  1. Nem felelt meg a terjedelme,ugyanis 320 ezer karakterből kell állnia a kéziratunknak, szótagszámokkal együtt. - ez kb. 100 A4-es oldalnak felel meg. 
  2. Akkoriban az Egy dal veled című kisregényemre gondoltam, viszont mivel ugye túl rövid volt, úgy döntöttem,hogy átírom..csak mire elérkezett a határidő, én csak a feléig jutottam el.. 
  3. Szóval végül nem indultam
Viszont idén úgy döntöttem újra belevágok, méghozzá a Közelgő végzetek című regényemmel, bár még eléggé az elején járok vele, de belehúzok!! Bár nem feltétlen a "győzelem" miatt indulok, a pályázaton,mégis éppolyan fontos számomra, mint akik a győzelem hajt. Én jobban szeretem a kihívásokat. Mellesleg szerintem rendkívül jó lehetőség arra, hogy megtudjuk mennyit is ér az a valónk, amik most vagyunk. Mennyit kell még fejlődnünk ahhoz, hogy legalább az első szűrésen átmenjünk... 💬

📚Ha esetleg kedvet kaptatok hozzá ITT megtaláljátok a pályázatot!📚





Regény


A következő pont is szorosan kapcsolódik az előzőhöz,ugyanis, ha már befejeztem az Aranymosásos regényemet, szeretném elővenni a régieket, és folytatni/ befejezni azokat is. Jó lenne, ha újra visszatérne az életembe az írás. S nem csak egy két havonta születne egy-egy versem.  Hiányzik az írás😪 - az aktív írás.



Korizás


Hát igen ha tél akkor hideg, ha hideg akkor jég, és ha jég akkor korcsolya. Ugyan tavaly voltam először korcsolyázni, viszont már nagyon régóta szerettem volna, s nem csalódtam mert azóta is nagyon szeretek, s már alig várom, hogy végre tartósan mínusz alatt legyünk, s újra a lábaim alatt érezhessen a jeget. Ha még nem próbáltátok mindenképp ajánlom nektek is. Szóval:
Korcsolyára fel!☃ 



Nos, én ennyit gondoltam a Téli Bakancslistámra, remélem nem untattalak titeket!
Puszi: Anna
⛄⛄

2016. november 4., péntek

Ihlethiány: ugye nem csak velem fordul elő, ilyen gyakran?


Tehát már megvan a cím, néhány másodperce még a téma is megvolt, de amint megpillantottam ezt a fehér üres négyszöget egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy mit akartam írni, és egy pillanatra azt is, hogy ki vagyok én. Viszont, úgy gondolom, hogy ez itt nem a panaszkodás helye, mert szerintem nem erre vágynak az emberek: Olvasni az én önsajnálatomat. Szóval megpróbálom összeszedni magamat és... - elfelejtettem mit akartam mondani.

Jól van, semmi pánik, szerintem kezdjük előröl!


*

Sziasztok! 
Először is meg szeretném megköszönni az elmúlt hónapban, a hirtelenből jött négy feliratkozómnak, hogy csatlakozott hozzánk. Nekem ez nagyon jól esett :)
Mint, már egy korábbi bejegyzésemben is említettem - a Bakancslista: Ősz címűben - szeretnék visszatérni, újra belelendülni az írásba. Ami elsőre talán túlságosa egyszerűnek hatott. De így belegondolva rá kellett jönnöm, hogy egy kicsit vastagabb fába vájtam fejszémet. Viszont, ha már elhatároztam lépni is kellene a cél elérésében. És ez most vonatkozik Az I see You - Látlak című blogomra is... igen. Már megint túlvállaltam magamat és ebben, most nincs egy fikarcnyi túlzás sem. Hisz azt hiszem most még magamon is túltettem. Röviden: érettségi (s az a helyzet, már csak két hetem maradt hátra a felkészülésből, de még vár rám negyven tétel), egy OKJ-s képzés (ami mellesleg két éves), illetve egy másik egy éves képzés. S már megint panaszkodom...Viszont most nem mondom azt, hogy kezdjük újra, sőt inkább folytassuk, mielőtt még elszáll újra az ihlet és elfelejtem, hogy miről is akartam ma beszélni veletek.

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de amikor végre feltűnnek a ködfoszlányok, elkezd hűlni a levegő, már majdnem, hogy mínuszokban járunk. Én megtalálom ebben a ködfellegben a múzsám, s ilyentájt szoktam belelendülni az írásba is. 
Viszont idén még nem találtunk egymásra, és lassan kezdek kétségbe esni, hogy: Lehet, hogy elkerültük egymást? De az is lehet, hogy csak túlzásba estem, és rástresszeztem, hiszen most, amikor ránéztem a naptáramra láttam, hogy még csak negyedike van. Igen, ezt benéztem. Hiszen még van idő, a varjak is csak most érkeztek meg, de ohh Istenem, milyen gyönyörűek, amikor több százan repkednek felettem... -  bocsánat, azt hiszem elkalandoztam. 

Tehát a mai témám az Ihlet, illetve az Ihlethiány(om) lenne, hogy én mit szoktam csinálni ilyenkor, amik számomra segítséget nyújtanak. 



Az első ilyen... nevezzük tippnek a képek illusztrációk lennének. De tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, sőt biztos vagyok, hogy más blogerek is így vagy esetleg hasonló módon vészelik át az ehhez hasonló alkalmakat. Viszont talán az én esetemben annyi külömbség van, hogy engem nem inspirálnak a boldog illusztrációk. Én jobban vonzanak a komor, melankolikus, vintage és talán még a mélabús képek.  

A második tipp: számomra a zenék. Amikor végképp nincs semmilyen ötletem, de mégis bennem van a boogie, hogy írjak általában Gyöngyvértől hallgatom a Lélekvándorlás című albumot, mely alapból be van készítve a magnómba és már csak be kell kapcsolni. A zene kellemes valójában rockzene, de végül is ez személyiségből fakad, hogy ki milyen zene mellett tud igazán írni.  Hiszen amíg mellettem üvölthet a magnómból a rock és a metál, addig mások nem biztos, hogy egy légkörben tudnának lenni velem... értitek! Mármint, arra akartam következtetni, hogy ameddig nekem a rock, addig a másoknak például a pop.

Végű a harmadik tippem, maga a novemberi táj, még napfelkelte előtt illetve napnyugta után: egyszerűen gyönyörű. Fagyosan gyönyörű. 

*

Nektek milyen tippek váltak be: ihlethiány esetén?
Puszillak titeket,
Anna









2016. október 23., vasárnap

Ottó

Sziasztok,
 ma egy igazán különleges bejegyzéssel készültem nektek.Viszont először is szeretném köszönteni az oldalon a három legújabb olvasót:
Brukú Szürkét, M Veronikát és Siggyn Weillát, remélem sokáig maradnak és kedvüket lelik az oldalamon puszillak titeket.
A mai novellámat egy nagyon szimpatikus fiatalember novellájának a reflektálásaként készült.




*

Ottó


Mindenkinek megvan a reggeli rituáléja. Van aki kávéval indít és van, aki teára szomjazik. Én reggelente kapucsínóra vágyom. 

Sokan különös figuraként tartanak számon. Barátaim nincsenek, csak emlékeim, melyek velük haltak. 
A mai napig emlékszem arra a pillanatra:A közeli kávézóban ültem, mint minden reggel munka előtt. Már rég leadtam a rendelésemet: két kapucsínó. Figyeltem a pult mögött a fiút, aki épp a második kapucsínómat készítette. Épp olyan volt az a reggel, mint mindegyik más. Kómásan ültem az ablak melletti asztalnál és figyeltem,ahogy készíti a rendelésemet. Megfigyeltem őt. Az arcán, szemeit, mozdulatait. Sokan emiatt tartottak különös figuraként számon. Nem tagadtam sosem, hogy szeretem a szépet. S szerettem szemügyre venni azt. 
Elkészült a kapucsínóim. Kimentem a rendelésemért, majd visszaültem az ablak mellé. Kavargattam a kapucsínómat, hogy egy kicsit hűljön, majd kortyonként fogyasztottam el az első csészényit. Kikanalaztam a habot az aljáról, majd a második csészéért nyúltam.
A számhoz, emeltem és belekortyoltam. A kómás reggelem felgyorsult, amint megéreztem a kapucsínó ízét. Megpillantottam Editet és Bencét a túloldalt: Nekem integettek. Felemeltem a kezemet, és inteni készültem. De hirtelen egy kamion tűnt fel és egy pillanatra megfagyott az idő. 
A kapucsínó már a torkom égette, Bence és Edit pedig lelépett a járdáról és felém siettek. 
Az idő újra mozgásba lendült és szélsebességek száguldozott a vég felé. 
Ott ültem pár méterre tőlük, a kapucsínó égette a torkomat, és nem tehettem semmit. Ők siettem felém, a kamion pedig eléjük. 
Szemem láttára léptek át a halál ajtaján...
A csészémet az asztalra ejtettem, a kapucsínó pedig szétfolyt a terítőn. Akárcsak barátaim vére az aszfalton: tócsákat hagyva maga után. Kirohantam a kávézóból, s pillanatokon belül már ott térdeltem előttük magamhoz szorítva véres testüket. Melyből már elszállt az élet, nem hagyva maga után mást csak magányt.

Az utolsó korty kapucsínó is legördült a torkomon, égető érzést hagyva maga után.



Remélem tetszett nektek :)
Puszil titekett: Anna

2016. október 10., hétfő

Bakancslista: Ősz



Sziasztok:)


Azt hiszem először is egy kis magyarázkodással tartozom a címmel kapcsolatban. Hiszen ez most se nem vers, se nem novella. Már nagyon régen kipattant a fejemből, ez a bakancslista dolog, de eddig még nem tudtam pontosan, hogy hogyan kezdjek neki, Viszont most jött az a "hatalmas" ötlet, hogy mi lenne akkor, ha negyedévekre bontva tennék fel egy-egy ilyen listát...
A lényege végül is az lenne,hogy közelebbről is megismerhessetek, és így én is észben tudom tartani a teendőket :D S nem lesz olyan nagy káosz a fejemben.


Remélem tetszeni fog, jó olvasást!



Hajfesték


Lassan már egy éve festem az egyébként mogyoróbarna hajamat. Először még csak sötétbarnára lett befestve hennával, mert a szüleim nem engedték a festéket, aztán miután lenőtt a henna, mert ugye a hennára nem fog a festék mahagóni vörös lettem (színező), amit szerettem, de nem volt az igazi. Majd egy c-vitaminos pakolás következtében rézvörösekre kopott a hajam, és nekem nagyon tetszett,.Ezt követően esett a választás a rézvörös festékre. Hiba volt, a színével nem volt semmi gond, viszont a hajam nem szerette és eléggé megszenvedtem vele. Végül le kellett vágni. S most úgy döntöttem, hogy végül visszatérek a sötétbarnára (hennára). Viszont még mindig nem tettem le arról az igazi bordó/burgundi, igazán mélyvörös színről.








Egy nagy gyertya


Amint elkezd lehűlni a levegő, mindig újra előveszem a gyertyáimat. Egészen régen szerettem beléjük,viszont azóta imádom őket. Idén annyi változást szeretnék, hogy beszeretnék szerezni egy olyan jó nagy gyertyát. Biztosan ti is láttatok már olyanokat, aminek három-négy kanóca van és valami eszméletlenül nagy. Na, olyat szeretnék, én is.






Rendet rakni magamban...


Az utóbbi időben elég sok mindenen mentem keresztül és azt hiszem épp itt az ideje, hogy rendet rakjak ezzel kapcsolatban. 
De nem csak lelki dolgokra gondolok, mert itt van az élet: már elmúltam tizenkilenc éves, és itt az ideje a magam lábára állni, és nem a szüleimre támaszkodni. Önálló szeretnék végre lenni és talán egy kicsit szabadabb is.  Hiszen előttem áll az élet és szeretném azt felfedezni.




Újra belelendülni az írásba


Nem titok, hogy az elmúlt időben eléggé megcsappantak a verseim novelláim. Hiszen az utolsó verset szeptember 16. -án írtam, ami valljuk be nem most volt. Egyébként érdekesség lehet - nekem pedig elszomorító -, hogy idén összesen tizenhárom verset írtam, míg tavaly hatvannégy verset... - igen, ez számomra elszomorító. De be kell valljam, tavaly érzelmileg mozgalmasabb évem volt.




Leérettségizni...újra



Őszintén, ha visszamehetnék az időbe, tuti nem vállalnám be megint. Az még rendben van, hogy állandóan túlvállalom magam, de ennyire nem lehetek mazoista... na jó,talán mégis. De tényleg, ha tehetném visszacsinálnám!






Barátokat szerezni


Ezzel nem arra akartam kilyukadni, hogy nekem nincsenek barátaim: vannak. Kevesen, de vannak. Szám szerint négy igaz barátom van. Csak az egyik (Regina) Miskolcon van, a gyerekkori barátom - és lelki társam - Nyíregyházán tanul, a legjobb barátnőm, aki jóban rosszban mellettem áll: Debrecenben van. S végül a negyedik barátom valójában a párom. Ez lehet, hogy néhányotoknak furcsán hangzik, de szerintem az amikor a párunk egyben a legjobb barátunk is, az valami eszméletlenül jó érzés. Sokkal biztosabbnak érzem így magam vele és... talán,ha nem jöttünk volna össze, akkor is jóban lennénk. Értitek, ugye?




Ha kedvet kaptál a saját bakancslistádhoz, írd meg te is a tiedet! ;)
Puszil: Anna

2016. szeptember 25., vasárnap

Szemek = Közelgő végzetek


Sziasztok :)
Tudom, hogy nagyon sokan szeretitek a Szemek c. regényemet. Ezzel kapcsolatban lenne két fontos dolog!
  1.  Először is megváltoztattam a címét, mert már nem éreztem jónak. Annak, hogy illene a történethez. A címe tehát a szemek helyett "Közelgő végzetek" lett.
  2. Nem csak a címe változott meg, de készítettem a történetnek egy külön oldalt is. Az elmúlt hetekben azt szerkesztgettem és elkezdtem felpakolni oda a fejezeteket. Tudom, hogy sokan emiatt a történet miatt látogattátok ezt az oldalt, de mostantól jobb oldalt találjátok majd meg a József Attila idézet alatt :)

+1. Tudom, hogy nagyon régen írtam a történethez újabb fejezetet, volt, olyan időszak is, amikor már azon járt a fejem, hogy inkább letörlöm, hogy nem is folytatom, mert nem látom értelmét. De az elmúlt napokban újra elővettem, és eldöntöttem, hogy most már rendszeresen fogok felrakni fejezeteket. Úgy látszik kattant valami belül a fejemben és megjött az ihlet. Érdekesség lehet, hogy ez az első olyan történet, regényötlet, amit még írni is élvezek. Imádom magát a történetet. Szóval remélem, hogy megtaláljátok az oldalt,és benéztek. S ha van kedvetek iratkozzatok fel a blogomra - legyetek rendszeres olvasóim, hogy lássam hányan is vagytok ;)


Örülök, hogy szántatok rám néhány percet. 
Puszillak titeket!!
Anna


2016. szeptember 16., péntek

Menekülnék?


Nem bírtam tovább elviselni. Felkaptam egy pulóvert, és a bakancsomat, majd kiléptem az őszi levegőre. Térre volt szükségem, térre, egyedüllétre. 
El akartam menni innen,Valahova messzire. 
Gyalog vágtam neki a homokos földútnak. Csak mentem előre, meneteltem. S hátra soha többet nem néztem. 
Egy erdő felé tartottam, nyárfák közé vágyódtam. El a kötelezettségtől, el messze a törvényektől. A stressztől, a megfeleléstől, el a szerető otthon melegéből.

Már megpillantottam a horizont alatt az erdőt, amikor egy ismerős hangot hallottam oldalról.
-Az erdőbe tartasz?
Oda fordultam a hang forrásához. Ő volt az, akit annyira szeretek. Az, aki számomra a menedéket nyújtotta. 
-Szia! - köszöntem neki, s arcomon egyből egy mosoly terült szét. -Igen oda!
-Én is oda.. - mondta miközben mellém ért - Szeretlek. - suttogta s ajkaink összeért. 
Szívem megborzongott, eltűnt, a kétségbeesés,a menekülés érzete. Amint ajkai ajkamhoz értem, lelkem lenyugodott, és hozzábújtam - Én is téged.

Feküdtünk a földön, bent a nyárfák között, s hallgattunk. 
Figyeltem az erdő neszeit, a föld rezzenéseit. 
Lehunytam szemeimet, s eggyé váltam a földel, a fákkal, az állatokkal... a levegővel. De leginkább az állatokkal. Négy lábra ereszkedtem, bundát növesztettem, állkapcsom megnyúlt. A szagok felerősödtem, érzékeim kiéleződtek. 
Nem voltam egyedül, most végre tartoztam valahova. Futásnak eredtem, lábaim alatt dübörgött a föld. Éreztem minden apró követ és ágat, a talpam alatt. 
A világ megfakult a szemeim előtt, de ez így igazán gyönyörű. 

Fejem fölött a ragyogó napnyugtai ég, mély levegőt veszek, s hirtelen szárnyra kapok. 
Felemelkedek a levegőbe, szárnyakat növesztek, s süvítek át a tiszta égen. Csapatokba verődve körözünk, fenn. 
A szél szárnyán kelek útra, s repülök tova a kék égen. 
Az erdő elsuhan alattam, mint egy múló emlék, s én is elmúlok, mint ahogyan elcsitult a szél. 

Ismét bundát növesztek és útnak eredek a folyó irányába. Nem tehetek róla, egyszerűen látni akarom. A végtelenséget, melytől legbelül rettegek. 
Ez az mely mégis megnyugtat, és engedi, hogy új erőre kapjak. 
Mögöttem eltűnik végleg az erdő. S én végleg szabadnak érzem magamat. Élvezem a szelet, ahogyan belekap a bundámban, ahogyan a szálak között végigfut, megcsiklandozva az oldalamat. Egyszerűen imádom ezt az érzést. Feltölt, és végre elveszek a levegőbe. 
Mintha ismét szárnyra kaptam volna, suhanok egyenesen a folyó partjához. 

Végre megpillanthattam a ragyogó kék vizet. Egyszerre borzongtam meg, a félelemtől és a boldogságtól. Felemelt az érzés, és nem engedte, hogy leérjen a lában a földre. 

Újra melegség járta át a szívemet,és  borzongatta meg a lelkemet, amikor ajkakat éreztem ajkaimon. Újra megéreztem magam alatt a talajt, hallottam a madarakat, a levelek susogását. Ismét az erdőben voltam, a nyárfák között. Vele, akit annyira szeretek!

2016.09.16.
NMA

2016. szeptember 14., szerda

Keserű gondolatok


Hirtelen törtnek rám, azok
a keserű gondolatok,
melyek szíven ütnek,
s nem hagyják,hogy elmeneküljek.
Pedig mennék én,
ha tehetném, már itt sem lennék.
Mert nem érzem jól magam,
ott ahol valójában vagyok.
Mintha nem tartoznék: oda,
mert nem én vagyok a boldogság Kulcsa.

Hirtelen törnek rám, azok
a keserű gondolatok,
melyek lassan körülölelik a torkom,
mert nem érzem magam,
helyénvalónak.
Pedig én, mindig ide tartoztam,

Hirtelen törnek rám, azok
a keserű gondolatok,
melyek nem engedik el többé a torkom.
Ragaszkodnak, kapaszkodnak...
S úgy érzem örökre itt maradnak.


2016.09.15.



2016. augusztus 23., kedd

Kelepce


Úgy érzem, a világ fordított nekem hátat,
úgy érzem, mintha érzelmeim lassan áttörnék a gátat,
Úgy érzem, lassan elmerülök, a mélységes tengerben,
úgy érzem, eltűnök hirtelen.
Eltűnök, mert nem haladhatok,
ilyen érdemekkel, nem maradhatok.

Úgy hiszem, minden ellenem dolgozik,
S talán már menekülni, sem tudok innen.
Úgy hiszem, lassan magamra maradok,
mert minden elillan, ami fontos.
Elillan a nyár és elillannak a barátok.
Elillan már lassan minden ami fontos,
de én akkor is maradok.

Úgy hiszem nincsenek véletlenek, 
pedig az Élet, is egy közüle.
Úgy hiszem, megtaláltam az igazit,
aki, most nekem nagyon hiányzik.

Kelepcében érzem magam, 
mert nem tehetem, azt, amit valójában akarok.
Kelepcében érzem magamat,
s ez az érzés minduntalan.
2016.08.24.



2016. augusztus 11., csütörtök

Online Teaház



Sziasztok :) Most egy újabb közlendőt szeretnék megosztani veletek. A minap elindítottam egy új blogot. Egy úgynevezett Online teaházat :) Ha kíváncsiak vagytok nyugodtan üljetek be hozzám egy finom teára!! :)




2016. augusztus 4., csütörtök

Életkép


Sziasztok, tudom jól, hogy már nagyon régen volt utoljára bejegyzés és ezért szeretnék bocsánatot kérni. Ebben a bejegyzésben szeretnék egy kicsit könnyebben hangvételben beszélni a mostani helyzetről. Eleinte az volt az ötletem, hogy Regina is ír egy kisebb bejegyzést, hogy vele mi történt az elmúlt időben, de ebből mindössze ennyi jött össze neki. Egy rövid és tömör válasz, melynek már a hossza is utal a jelenlegi helyzetére!
"Alkotói válságban vagyok. Es a franc se tudja mikor lesz valami vers vagy sztori amit meg oszthatunk"
Szóval ez az ötlet ennyinél kimerült. És végül maradt az, hogy majd mesélek én.
Bár részben igaza van reginának, de én azért próbálok kicsikarni magamból néhány ötletet. Mert... nem tudok, mit mondani nekem egyszerűen szükségem van az írásra.


*

  •  Mi történt az utolsó bejegyzésünk óta? - Az utolsó bejegyzés még az érettségi után került fel. és ami azt illeti szó szerint utána mert előtte levő nap még az érettségiztető elnök előtt ültem. Kaptam két lehetőséget is. Az egyik egy fordítótól érkezett, aki szívesen lefordította volna a műveimet, csak ugye jó sok money-ért. A másik lehetőség pedig egy nagyon kedves rocker sráctól érkezett, hogy legyek gitáros a bandájában, de mivel én egy félénk betoji nyúl vagyok, így ezt is visszautasítottam. 

  • Nyár. - Mivel nyár van a családomban nem múlhat el nyaralás nélkül. És mivel idén érettségiztem így a szüleim befizettek egy útra Erdélyben. Ahova a nagyszüleimmel mehettem el. A nagymamám mindig azzal viccelődött, hogy "Nyugodj meg lesznek fiatalabban, NÁLAM!!!! HAHAHA!!!" De szerencsémre tényleg voltak fiatalabbak nálam, egyébként én már voltam egyszer Erdélyben, még tavaly, de akkor egy iskolai program keretein belül. S az nem is tetszett annyira mint ez a mostani. Itt található néhány kép az útról:
Ez a Pongrác tetőn készült. Ahol nagyon meleg volt, de a kilátásért nagyon is megérte oda felmenni.

Ezt egyszerűen csak úgy hívom, hogy a Ködbe burkolózott táj.

Erről a képről meg sajnos nem beszélhetek túl sokat, hogy merre készült meg ilyenek, elég ha annyit mondok, hogy egy magas templom tetején. :)

      Az erdélyi út előtt voltunk még Tihanyban is és amikor volt az a nagy vihar, nos mi pont telibe    kaptuk azt a bizonyos ítélet időt. De ennek ellenére nekem nagyon is tetszett :)

  • Most akkor felvettek??? - Mint minden érettségiző, akkoriban én is benyújtottam a jelentkezést, viszont engem... most nem mondom azt, hogy sajnos, mert valójában nem bánom, de nem vettek fel sehova. Hogy miért nem bánom? Mert így van még egy plusz évem eldönteni hogy mit is akarok :) Meg amúgy is fontos, hogy a dolgok pozitív oldalát nézzük!

  • Hogyan tovább? Egész évben lébecolni fogok e? - Nos nem. A terv a következő, hónapokra lebontva: most augusztustól - tanulok angolt és magyart. Szeptember - szintén angolt és magyart tanulok. Október - érettségizek magyarból 17. én... pont az évfordulónkon. November - szintén érettségi, csak most szóbeli magyarból. December - nyelvvizsga. Január - elő-alkalmassági óvónőképzőre.... nagyon dezsavű lesz!!!! Február, Március, Április - pihi. Május - ha nem jön össze a január akkor alkalmassági vizsga. Innentől pedig izgulás, hogy felvettek e. Csúcs lessz már előre érzem!! Na meg ha minden összejön, emellett még egy okj-s képzést is elkezdek. 
Hogy én mindig túlvállalom magam!!!







2016. június 18., szombat

Szerelmi vallomás


Tudom, hogy szeretsz, hisz annyiszor mondtad már azt.
Tudom, hogy én vagyok az egyedüli. Az.
Tudom, nem kell ismételned... megbízol bennem.
Tudom, hogy bennem megtaláltad, akire valóban vártál.
Tudom, nem kell ismételned... elhiszem.
Tudom, hogy te nem vagy olyan, mint a többi. Te vársz.
Tudom jól rendben? Nem kell ismételned... felfogtam már régen.
Tudom jól, hogy köztünk minden a legnagyobb rendben.
De. Akkor mond miért nem hiszel bennem?

Gyerünk mond csak ki bátran.
Gyerünk, csak mond, mond, mond.
Tudod jól, hogy tőlem nem kell félned.
Engem nem olyan fából faragtak.
Legalább is neked tudnod kell, hogy engem más fából...
Én nem foglak itt hagyni, cserbenhagyni, elhagyni.
Sőt képzeld el még megcsalni sem.

Fején találtam a szöget?
Fején... gondoltam.
Tudom jól, hogy mindvégig ettől rettegtél, hogy ettől rettegsz és
tudom jól, hogy ettől fogsz rettegni.
Mert túl sok volt.
Mert túl sokan voltak.
Mert túl sokan voltak, akik ezt tették veled.
Igen tudom. Nem akarom újra meg újra hallani.
Mert tudom jól, hogy milyen az amikor otthagynak,
cserbenhagynak, elhagynak és megcsalnak.
De. Fogadd el, hogy én nem vagyok. Az.

Az, aki már elmúlt, továbblépett, elhagyott.
Érted? Én nem vagyok. Az.
Mert én maradok.
Én nem foglak... mert én nem vagyok. Az.

2016.06.17.





2016. június 3., péntek

Helyzetjelentés

Sziasztok. Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért már több mint egy hónapja nem jelentkeztem. Ennek egy igen egyszerű oka van, ugyanis idén érettségizek. S nem sok időm marad az írásra, de már közel a vége. :)
Mellesleg, természetesen a tanulás mellett  is rengetek novella és versötletem született. Szóval, amit leérettségizem, a blog is újult erőre kap :)
Addig is:
ne mondjatok le rólam ;)

NMA

2016. április 20., szerda

Sikoly


Napsütötte alkonyban lépkednek,
sűrű fellegeken át,
s hozzák a borzongást,
az éjvörös alkony hajnalát.
Apró csontok ropognak,
az éjvörös hajnalban,
Fénylő sötétség dereng fel az alkonyban.
Majd vörös téboly lepi el a teret,
s hozza magával a fénylő lényeket.
Hogy sikoltás törje meg ezt az éjvörös csendet.
2016.04.15.



elég egy apró elvétett mozdulat, s felrobban a világ


most jól figyelj,
én figyelmeztettelek!!
Egy apró elvétett mozdulat,
a felrobban a világ körülötted!
s engem nem érdekel,
hogy mi lesz a következménye.
onnantól kezdve már nem az én dolgom:
hogy ebben az elbaszott világban
hány érvágást bírsz elviselni.
mert az élet nem piskóta!
itt megszenvedsz a jóért,
de ezt senki nem veszi majd figyelembe!
mert ameddig az ő kenyerét eszed,
addig neked nincs szabad akaratod,
addig te csak egy rabmadár vagy!
aki a menekülés véget fegyvert fog
s azzal az élete véget szakad ebben a
mocsokkal átitatott világban.
szóval jól fontold meg!
én szóltam előre,
szóltam neked, hogy ez lesz a vége!
s most, hogy fölrobbant a világ körülötted
bezzeg most, MOST jó vagyok én is neked!
2016.04.12.


2016. április 3., vasárnap

harmadik virágszirom - március


alig voltam több, mint három
amikor az éjszakák egyre gyötrelmesebbé váltak
fekete árnyak leptek el,
körbefogtak, s nem eresztettek el.

*

vörösbe öltözött a táj,
húsdarabok szanaszéjjel,
mert ez egy kegyetlen világ!
Hallod vörösbe öltözött a táj,
s a húsdarabok között fekete árnyak
lepték el a láthatárt.

2016.03.


2016. április 2., szombat

Átvitt értelem


A festet üvegablakok, melyek a műhely falait ölelte körül, színesre festette az amúgy is festékfoltos padlót. A műhely közepén egy festőállvány állt, s előtte egy apró termetű vékony lány ült. Haját kontyba fogta a feje tetejére, hogy ne hulljon a szemébe, és mert el akarta kerülni, hogy festékfoltos legyen, bár még így is jutott rá elég. Ez valahogyan mindig is jellemző volt rá: ha egyszer leült festeni, akkor nem elég, hogy a vászon, a padló, de még ő maga is csupa festékes.


Ha valaki belép a műhelybe és elindul a falak mentén a festményeit nézve, a képek neki egy-egy emberi sorsot, életet mesél el. A vásznakon emberek tekintete és színes kavalkádba szőtt életük vagy haláluk szerepel. A festmény, amin most dolgozik egy férfi elhomályosodó alakját és a mögötte felrejlő sírkertet ábrázolja. A lány tekintete teljesen nyugodt, szinte ábrándozó.
De hirtelen kopogás töri meg a csendet.
A vászon előtt a lány, mint minden hasonló találkozáskor összerezzen és az ecset a padlóra esik.
A lány neve Ena és, ahogyan általában ő fogalmaz: van egy „baromi” nagy hibája. S egy „baromi” nagy titka is. Összekeveri a holtakat az élőkkel…
Igen jól hallottad, Ena látja őket, és nem elég, hogy látja, még hallja is és... Fogalmazzunk úgy, hogy mást is tudd velük csinálni!
Épp ez az, ami miatt nem tudja megkülönböztetni őket az élőktől. Hiszen számára ugyanolyan emberek, mint mások.

Amikor kinyitotta az ajtót, egy magas férfi állt vele szemben. Egy férfi, aki valahonnan ismerős volt a számára, de valahogy, amikor belenézett az ismerős idegen szemeibe mindent elfelejtett. Már nem tudott koncentrálni semmire. Ott állt a műhelye ajtajában, mint akit megbabonáztak csak nézett maga elé.
-Szia – szólalt kísérteties hangján az idegen.
De a lány csak állt vele szemben és nem tudott megszólalni. A levegő elakadt a torkán, mintha elszívták volna előle. Úgy érezte magát, mintha egy levegőmentes homályos falu üveggömbbe lenne, ami egyre csak süllyed a víz mélyére.
-Jól vagy kedvesem?
A hangja egyszeriben suttogásnak hatott, ami képes áthatolni az üveggömbön. A lány pislogni kezdet, s egyre tisztábban látott.
A férfi közelebb lépett Enahoz s homlokukat összeérintette. S csendesen suttogni kezdett:
-Ena kicsi szívem lélegezz!... –a férfi lecsukta a szemeit és egyre csak suttogott - Lélegezz! Itt vagyok veled! Én vagyok az!!
A lány lecsukta a szemét, ezzel megszakította a kapcsolatát a férfival. S, amint megszakadt a kapcsolat: Ena újra lélegzett. Kitisztult elméje, újra gondolkodott. Amikor kinyitotta szemeit kíváncsiságtól ragyogva emelte a férfira.
-Ki vagy te? – ez volt az első, ami kibukott belőle. – Honnan ismersz?
A férfi összevonta szemöldökét, de még mindig kedves hangon szólt a lányhoz.
-Az aki örökre szeretni fog! – egyszerű mondat volt, de Ena értetlenkedve nézett az idegenre. Különösen azért, mert borzasztóan ismerősen csengtek szavai.
-Nem értelek!
-Akkor engedd meg, hogy adjak valamit! – mondta eltökélt hangon.
Titokzatos volt, mintha rejtegetne valamit a lány elől, de mielőtt még kérdőre vonhatta volna a férfi lehajolt és ajkait a lány ajkaihoz érintette.
Megcsókolta a lányt.
Csókja gyengéd volt épp, hogy hozzáért az ajkaihoz, de közben bánatos is. A rövid csók után
elhúzódott, de a lány mintha megbabonázták volna a férfi ajkai után nyúlt, és vágyakozva nyomta ajkait az férfiéhoz. S közben kezeit a nyaka köré fonta.
Ena elméjét újra ködfátyol borította el, pedig csak az ajkuk ért össze. Nem gondolt már semmire csak, hogy testük minél, jobban összesimulhasson. Ena otthon érezte magát a férfi ölelő karjaiban és esze ágában sem volt elengedni őt.
Lassan hátrálni kezdtek, míg végül a lányt az egyik falhoz nem szorította az idegen. Az ajka lassan de még elindult lefele Ena nyakán. Félre húzta a blúzát és vállon csókolta a lányt, mire az levegőhöz kapott, s hirtelen eltolta a férfit!
-Ne csináld ezt… barátom van. – hagyták el a bűntudatébresztő szavak Ena száját.

-Tudom. – mondta egyenesen a lány szemeibe nézve. S tett egy lépést a lány felé.
-Akkor ne csináld ezt velem! Nem tudok ellenállni!
-Akkor miért állsz ellen?
-Mert szeretem a barátomat. – mondta és közben lepillantott a gyűrűsujjára – A vőlegényemet…
-Tudom.
-Miért mondod mindenre azt, hogy tudom??
-Ha elmondanám, nem hinnéd el!
-Csupa fül vagyok. - Ena nem tágított, mindenképp tudnia kellet, hogy mi vonzza ennyire ebben a férfiban. Hiszen minden egyes pillanatban, mintha elszívná az ellenállását és elfeledtetne vele minden bűntudatra ébresztő gondolatot. Mert igenis szerette a vőlegényét!
-Biztos vagy benne kicsi szívem? – nézett rá kétkedve az idegen.
-Hallgatlak!
-Kiléptem a testemből. Időt ugrottam, csak azért, hogy elmondhassam neked, hogy örökre szeretni foglak!!
A férfi most arra várt, hogy Ena elkerekedett szemekkel nézzen rá és röhögésben törjön ki vagy küldje el őt a francba, hogy mással szórakozzon. De Ena nem lepődött meg és nem röhögte ki. Ena minden egyes szavát elhitte. Ena, tudta, hogy milyen az amikor nem hisznek neki az emberek…
-Hiszel nekem? – kérdezte, s várakozóan tekintett a lányra.
-Hiszek, de még mindig nem mondtad el, hogy ki vagy te!?
-Az aki örökre szeretni fog! De ezt már mondtam…
-A nevedre gondoltam…
-Hunter Bridge!
Ena nem tehetett róla, de tátott szájjal meredt rá. Hunter Bridge - ismételte meg magában. Így hívták a vőlegényét is.
-Ó… -csak ennyit tudott kinyögni. - … és…
-Nem hiszel nekem kedvesem?
A lány jobban szemügyre vette a fiút: hasonlóságok után kutatva. Közte és a vőlegénye között. Ahogyan az üvegablakon besütött a napfény megvilágította a férfi… Hunter alakját. Egy erőteljes férfi állt előtte. S a hasonlóságok megdöbbentően élesen kirajzolódtak... A játékos zöld szeme, a barna kontyban összefogott haja, széles vállai és mellkasa, az évek során megkopott lánc a nyakában, amit még tőlem kapott, amikor elvégezte az egyetemet, a gyűrű a kisujján.
Tulajdonképpen a barátja állt előtte., de vajon mit kereshetett itt? Miért jött vissza?
-Hány éves vagy?
-Negyvennyoc. – mondta egy kicsit keserűen mosolyogva. – egy kicsit megöregedtem… tudom.
-Miért jöttél ide?
-Hogy megmondjam, hogy örökké szeretni foglak!
-Miért?
-Azt nem mondhatom meg!
-Csak ne feledd, hogy sosem feledlek el kedvesem és örökké szerelmes leszek beléd!
-De… ezt, hogy érted? – kérdezte Ena, de nem kapott rá választ. – Történt valami. 
Ez már nem is kérdés volt, tudta. Egyértelmű volt.
-Igen… tragédia.
-Veled…? - kérdeztem félve és ekkor már a sírás kerülgetett, mert csak a legrosszabbra járt a fejemben, hogy elveszítem, hogy baja esik. De Hunter nem válaszolt, csak lassan megcsóválta a fejét, s lehajtotta a fejét.
Képtelen voltam nézni azt, hogy ennyire maga alatt van. Közelebb léptem, s lábujjhegyre állva átöleltem a nyakát, majd a vállaira hajtottam a fejemet. Hunter megdermedt, amikor a hozzásimultam, de ösztönösen átölelt.
Az ölelése bánattal teli volt.
Mintha búcsúzkodna.
-Szeretlek! – suttogta a hajamba. – Nagyon!
-Én jobban! – suttogtam vissza, mert ekkorra rájöttem.
Negyvennyolc évesen fogok meghalni.
Húsz év múlva halott leszek.
-Nem igaz! Mert én vagyok szerelmes beléd jobban!
-Hmm, mindig lerombolod az illúziómat, a valósággal… - mondtam, sértődést tettetve, mire Hunter keserűen felnevetett. – Nagyonszeretlek! Örökre szeretni foglak!

Az ölelésüket kopogtatás szakította félbe. A lány tudta, hogy ez már csak is ő lehet.
-Azt hiszem ideje mennem! – mondta, s lassan halványodni kezdett a lány előtt az ismerős idegen alakja. Ekkor Enanak eszébe jutott a festménye, amin most dolgozott. A halvány testalak és a sírkert. Kicsit ironikus – gondolta, de igaz is.
-Ég veled! –suttogta halkan, keserű hangon. – Örökre…
Kezdett bele a Hunter, de a lány félbe szakítottam, s a férfi életében utoljára megcsókolta őt, majd végleg eltűnt előle.
Ugyanebben a pillanatban viszont kinyílt a műhely ajtaja is és belépett rajta Hunter, teljes valójában. Odament Enahoz és üdvözléskép csókot lehelt a lány ajkaira.
-Szia pici szívem.
-Szia. – mondta mosolyogva s megölelte a fiút. De egyre csak az járt a fejében, hogy húsz év múlva halott lesz. Már csak húsz évük maradt együtt.
„Örökre szeretni foglak” – visszhangzott Ena fejében ez az egyetlen egy mondat.

vége
2016.04.02.04.01.



2016. március 19., szombat

vérvörös szilánkokra hullva


csak dőlt az üvegeblak 
s szilánkjaira hullott minden
elöntött a kétségbeesés 
csapdába estem, mert
és ti csak álltatok a sarokban,
s villogó szemekkel
vártátok, hogy szilánkjaira hulljon 
minden.
minden, ami én magam vagyok.
a világ, ami körülvesz engem, 
én!

csak dőlt az üvegablak
s szilánkjaira hullott minden
elöntött a kétségbeesés,
csapdába estem, mert
a falak elállták az utamat, és
nem engedték,
hogy kimeneküljek, hagytátok, hogy….

csak dőlt az üvegablak, nem emlékeztek?
ott voltatok mindannyian, és csak néztétek, 
amint rám zuhant az üvegablak, 

nem
tettek semmit!
pedig láttátok!
amint 
rám szakadt,
az a kibaszott üvegablak!

csak dőlt az üvegablak
s szilánkjaira hullott minden
elöntötte a padlót a csordogáló vérvörös
patakokba összefutó vérem. 
Az én vérem!
s ti még ekkor is csak álltatok a sarokban
és nem 
csináltatok
semmit!!

Felfogtátok,hogy hagytatok, meghalni?
2016.03.18.

~sziasztok nemrég feltöltöttem hangfelvételben is! ha a képre kattintotok, akkor azt is meghallgathatjátok! remélem tetszeni fog!!

2016. február 25., csütörtök

Vendégíró voltam


Sziasztok!
Nemrég volt olyan nagy szerencsém, hogy Szattinak -a Pennát a kézbe szerkesztője - tetszett, az a novellám, amivel indultam a Gondolatok bűvkörében c. öhm, mondjuk úgy, hogy versenyen. Azért csak mondjuk, mert ugye ez nem egy nagy kiterjedésű pályázat, hanem egy önfejlesztő feladat versenyes formában :)
A szentestén feltöltött novellámmal indultam a Képzelt világ. S ennek köszönhetően lettem Vendégíró, aminek nagyon örültem, s a téma is nagyon tetszett, amiről bejegyzést írhattam a Pennátba :)

A bejegyzésemet ide kattintva elolvashatjátok :)


(jó olvasást!!)



önmegerősítés


vérkörök jelentek meg szemem alatt,
s most már vér csordogál
a könnyfolyó medrében.
mert kiszáradtak könny folyamaim s,
ma már erőt veszek magamon.

nem vagyok gyenge pitypang
engem nem tör meg egy gyengeteg
szellő.
én a magam ura vagyok/leszek!

a vérköreim lassan megkékülnek,
s a folyó medre megtelik vérözönnel.
mert azt mondta, hogy nem vagyok/leszek elég jó!
De rólam lepergett a megalázó,
hazug szó!

Vérköreim örökre megmaradnak,
mert általuk vagyok/leszek önmagam.
mert ők hozzám tartoznak
én pedig a vérköreimé leszek/maradok!

2016.02.25.


2016. január 31., vasárnap

Virágszirmok : első virágszirom - január

Sziasztok Borsócskák, emlékeztek a tavalyi töredékes bejegyzéseimre? Amikor az a hónapban összegyűlt versdarabokat gyűjtöttem egybe. Nos idén is tervezek ilyet, csak ezúttal nem "Töredékek" címmel, hanem "Virágszirmok" néven!! :) Most pedig itt az idei első:


és most megint itt vagy és
hagyod, hogy előtted szégyenüljek meg!
nem elég, hogy így is megtörtem,
még te is itt ülsz előttem.

*

érzem, hogy itt egy új nap
hogy a remény lassan feltámad
és eljön értem a jobb

*

a felkelő nap sugara ébresztenek
föl a sötét elmúlás hamvaiból
2016.01.


2016. január 27., szerda

Elmúlt már


elmúlnak már a sötét éjjelek,
elmúlnak már s későn ébredek,
elmúlnak már a siránkozó érzelmek,
mert múlniuk kell, s én nem maradhatok.

el kell múlniuk, mert jönnöd kell új,
el kell múlniuk és jönnöd kell napfény,
el kell múlniuk, mert már az éj sem sötét felettem,
s el kell múlniuk, mert ez már a jelen,
s nem a múlt.

s már nincs értelme, ami elmúlt,
én a jelennek fogok élni,
s erőt veszek magamon!
mert változtatni akarok:
kilépni a múltból s a jelenben haladni!

2016.01.27.


2016. január 25., hétfő

Harcos


Sziasztok Borsócskák :)
Úgy gondoltam, hogy most újítani fogok egy kicsit:) Arra gondoltam, hogy a novelláimnál beszúrom nektek azt a számot, amire megírtam azt. S így talán még jobban belemerülhettek, majd a történetekbe!!
Jó olvasást kívánok!




Elcsuklik a hangom és félelmemben lecsukom a szemeimet! Mert néha az erős lelkűek is összetörnek és nem bírják tovább tartani magukat, s zokogva merülnek álomba, s bíznak abban, hogy kedvesük megvigasztalja, majd őket egy álombeli találkozáskor.
Szúrós füstszag csapja meg az orromat, majd egy forró vasrúd csapódik az oldalamhoz. A szemeim kipattannak és egy égő épületben találom magamat. Sürgető érzés kerít hatalmába, minél gyorsabban ki kell jutnom innen. Körbenézek, de minden lángokba borult körülöttem.
Fogalmam sincs, hogy merre menjek!!
Hirtelen egy férfi hangja töri meg a gerendák recsegését, a hangja a tető felől érkezett.
Felfele pillantok és pontosan felettem egy rést pillantok meg a tetőszerkezeten, ahonnan a férfi lefele lógat egy vastag láncot:
- Siess és mássz föl!!
Parancsolt rám a férfi, magamat meglepő gyorsasággal kaptam el a láncot és húzódzkodtam föl rajta. Éreztem, hogy gyorsabban haladok felfele, mint, ahogyan én húzom felfele magamat. Amikor újra a férfira néztem láttam, hogy húzz fölfele, segít menekülnöm az égő épületből!
Amikor elértem a tetőt, megpillantottam a csillagokat. Kénytelen voltam rájönni, hogy éjszaka van és, hogy ez már nem az a világ, ahol zokogva hajtottam álomra a szememet. Most valahol máshol vagyok.
-Mégis, hogy lehetsz ennyire felelőtlen?? Az ellenségtől neked kellene, a legjobban tartanod! Jól tudod, hogy te vagy a legfontosabb és a legkülönlegesebb köztünk, vigyázhatnál jobban is magadra!! - szidott le az idegen férfi. Úgy beszélt hozzám, mintha ismerne engem, pedig még sohasem láttam.
-Hogy mondtad...?
-Ne nézz már rám ilyen hitetlenkedő tekintettel!! Inkább örülj, hogy titokban jöttem utánad! - mondta, s közben megenyhült a tekintete, s valamiért rám is kacsintott...
Lemaradtam volna valamiről? Mégis miért kacsintgat rám ez az idegen férfi?
-Tudod azt mondtam apámnak, hogy elmegyünk fürdeni a közeli forráshoz, mert kettesben szeretnénk lenni - mondta s közben sokat mondóan mosolygott rám.
-Dehát, mi.... - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, hogy én egyáltalán nem ismerem őt, s azt sem tudom... azt sem tudom, hogy én ki vagyok.
Döbbenetes, de valóban fogalmam sincs arról, hogy vajon ki lehetek én ebben a világban, s azt sem tudom, hogy mi van köztem s az idegen férfi között.
 -Semmi dehát! El kell tűnnünk innen, mielőtt visszajönnek megnézni, hogy életben vagy e!!
S ezzel megragadta a kezemet, s elindultunk a tetőn lefele. Leguggoltunk s lecsúsztunk a szélére, majd egy nagy ugrással már a talajon is voltunk.
Az épületet egy erdő vette körül, s a távolból trombitaszó hallatszott. Egyből sejtettem, hogy miről van szó:
Vadásznak.
S a trombita nem trombita volt, hanem vadászkürt.
-Itt vannak.... - súgta a fülembe, s az erdő felé húzott. - Sietnünk kell!!
-Miért? Csak vadásznak...
-Mi az, hogy csak vadásznak?? - kérdezte s megtorpant előttem, én pedig a hátának csapódtam. - Mond mégis mi ütött beléd? Te is tudod, hogy ők nem csak úgy vadászgatnak!! Ők rád vadásznak!!
Rám? Rám.
Lassan rakosgattam a darabokat a fejembe, miközben a férfi különösen méricskélt engem!
-Jól vagy? Nagyon furcsán viselkedsz!
-... jól vagyok, csak.... - kezdtem bele a válaszomba, csak a szavaimba vágott a vadászkürt, ami most csaknem mögöttünk hangzott föl.
A szívem már a torkomban dobogott, féltem. Hiszen most rám vadásznak. Most én voltam a vad szarvas, akinek mentenie kell az életét.
-A ház mögött vannak!! Gyere! - újra megfogta a kezemet, s eltűntünk az erdőben.
Tüskés indákkal benőtt ösvényen haladtunk be a rengetegbe, s távolodtunk a felharsogó kürtszó. A tövisek belemélyedtek a karomba és az oldalamba. S a vérem lassan folydogált, a bőrömön. De a férfi még mindig fogta a kezemet és vezetett be a sűrű rengetegbe.
-Gyere, már nem vagyunk messze!!
Kíváncsian néztem előre, hogy vajon hova tarthatunk, de nem láttam mást, mint még több tövist s indákkal benőtt ösvényt.
-Tulajdonképpen hova is megyünk?
-Van egy tervem!! - mondta s megszorította a kezemet, jelezve, hogy vigyázz rám.
Lassan eltűnt előlünk az ösvény, s egy tó előtt találtuk magunkat.
-Vedd le a ruháidat! - mondta egyszerűen, s odasétált a tó partjára.
-Én ugyan nem fogok levetkőzni előtted!
-Hogy mi van? Most miért lettél ennyire szégyenlős! Amikor már annyiszor láttalak... - újabb kürtszó hallatszott, ismét a közelünkből.
Úgy éreztem, nincs választásom. Ledobtam magamról a felsőmet, s kibújtam a nadrágomból meg a csizmámból is.
Mire kiegyenesedtem, a férfi már a derékig besétált a vízbe. Igyekeztem én is utána, mert a egyre közelebbről hallatszottak a vadászkürt hangjai.
-Pontosan mi is volt a terved? - kérdeztem kíváncsian amikor utolértem a vízben.
-Csupán, annyi, hogy tartom a szavamat, és tényleg fürdünk egyet, mint azt az apámnak is mondtam...
-Dehát vadásznak rám!!!
-Ajj gondolj csak bele, mégis ki zavarna egy párt aki egymásba gabalyodott a vízben? Hm?  - kérdezte pimasz mosollyal az arcán. - Na meg, így meztelenül, nem is hasonlítasz arra a harcosra, aki
amikor csak tud keresztbe tesz nekik...
Harcos.
A szétszóródott darabkák összeálltak : egy harcos vagyok. Aki egész életében küzd s nem hátrál meg semmi elől. Akit még senkinek nem sikerült megsebeznie... Ezért, nézetet rám olyan különösen az idegen, mert csapdába ejtettek és az oldalam is megégett, amikor hozzám csapódott az a vasrúd.
-Gyönyörű vagy! - mondta, s ezzel kiszakított a gondolatmenetemből.
-Köszönöm. - feleltem, s közben próbáltam újból koncentrálni, hogy ki lehet ez a férfi: eljött értem és megmentett, vigyázott rám az első pillanat óta, állandóan az a különös mosoly bújik meg a tekinteteiben, mintha tisztelne engem, s szeretne.
-IDE GYERTEK MINTHA LENNE VALAKI OTT!! - kiállotta egy férfi nyekergő hangon az erő széléről.
Itt vannak! 
A szemeimbe könny szökött, s éreztem, hogy nekem végem lesz, ha nem cselekszem. Mert lehet, hogy egy harcos vagyok, de még mi is megbicsaklunk néha és teljesen kicsúszunk a szerepünkből. S ilyenkor kis egérnek érezzük magunkat: tehetetlennek a felénk tornyosuló ellenséggel szemben.
-Vegyél egy nagy levegőt - suttogta, majd lehúzott a víz, alá.
Vigyázz rám. És szeret.
A víz alatt megfogta a derekamat, és magához húzott egészen közel, amíg ajkaink össze nem értek. Lágyan csókolt meg és nem engedte el a derekamat, amíg a léptek el nem haltak a tópart mentén. De
ajkaink azután sem váltak el egymástól, miután feljöttünk a felszínre.
Rájöttem, szeretem őt.






Vége!