Látogatóim:

2015. december 24., csütörtök

Képzelt világ



Lehunyom a szememet.
Egy elképzelt világ peremén tétovázok, hogy belépjek e vagy maradjak helyben, s gondolkozzak, hogy mi lenne a legjobb. Úgy döntök, hogy cselekszem, belépek a világba és nem érdekel, hogy mi lesz a következménye.  Eldobom a megfontolt döntéseket, melyeket az évek alatt töviről hegyire átrágtam, mint egér a padlás sarkaiban megbújó galambfiókákat. Kijátszottam elméletben, minden lehetséges utat, hogy biztos célba érjek, s a végére már csak csontok. De nekem ebből elegem lett. Nem kellenek a megfontolt döntések, élni akarok!!
A képzelt világban szürke homály fogadott, kopár fákkal és állatcsontokkal. Még itt-ott látszott az élet nyoma, hosszú félig lerágott húscafatok csüngtek az egyik combcsonton, amim ott hevert egy szikla előtt, mögötte pedig fehéres ködfelleg lebegett. Lehet ott valami.. gondolkodás nélkül közelebb megyek. Nem keresek semmit, ami megvédhetne, ha esetleg rám támad az a valami. Gyors vagyok és erős. Bízok magamban és nem félek semmitől. Mostantól puszta kézzel fogok küzdeni az életemért.
A lábaim halkan suhannak a talajon, egyre közeledek a sziklához, s a lógó húscafatokhoz. A szikla érdes, mohák és zuzmók csak néhol ritkítják szürke felszínét.
Fülelni kezdek s halk morgásra leszek figyelmes. Megfogom a szikla oldalát és fentebb húzom magamat, áthajolok a túloldalra: Egy hatalmas farkast pillantok meg magammal szemben. Mellső lábai a sziklafalon szemei pedig az egyénben.
Közel van. Nagyon közel: az orrunk szinte összeért.
Vicsorogva mereszti rám a kéklő szemeit.
Figyelem, ahogyan az izmai megfeszülnek és elrugaszkodik. Felugrott a szikla tetejére és morogva nyílik ketté a szája, s kivillantja  hegyes fogait. Ismét megfeszülnek az izmai, én pedig futásnak eredek. A farkas pedig utánam.
A kopár tájon futok nyílegyenesen előre, mígnem egy sötét pontot pillantok meg a távolban, majd közelebb érve egy erdő kerekedik belőle: tele fenyvesekkel. Melyek melegséget árasztva zölden tündökölnek. Ugyan tudom, hogy az erdőben akár több farkas vagy más veszély leselkedhet rám, de nem látok más lehetőséget, hogy elrejtőzhessek.
Befutok az erdőbe, és mintha a fák utat nyitottak volna előlem, kinyílik előttem egy ösvény, a fák mind elhúzódnak.
De én fáradok és egyre lassabban futok, csak kapkodom a levegőt, s hirtelen valami hátrarántja a kezemet.
A farkas fogai erősen szorítanak. De én nem hagyom magamat, erőt veszek magamon és kirántom a kezemet a fogai közül. Előre lendítem, mintha valakit orrba akarnék vágni, s a farkas elengedi a kezemet, s helyette a vállaimba harap bele. Mintha valami kettészelte volna a vállamat. Nem hagyja annyiban, engem akar. De én sem hagyom magamat, felemelem a jobb lábam és hátra rúgok, majd előre hajolok és a földnek vágom a farkast, nem hagyom magam!! Ha kell a két kezemmel végzek a fenevaddal.
A farkas elterült a földön, mint egy gyámoltalan állat.
Kapkodva vette a levegőt.
Pont, mint én is.
A bundájában vércsíkok jelentek meg: az én vérem. Lassan mozog, meg-megfeszülnek az izmai, majd kinyitja a szemeit és újra rám szegezi őket. Őrjöngő düht látok bennük.
A fenyvesek hirtelen megmozdulnak, mire mindketten összerándulunk, a fenyvesek mozognak!!
A gyökereik kibújnak a talajból, megragadják a lábainkat, körülölelnek minket és a bőrünk alá férkőznek. A farkas jajveszékelve üvölti el magát, amibe beleremeg az erdő... Kétségbeesetten, kapok a gyökerek felé, és tépem le magamról, majd térdre esek és kétségbeesetten tépem le a farkasról a gyökereket. Nem törődve azzal, hogy a bundáját borító vér tőlem származik. Egyszer csak visszahalljuk a farkasüvöltést, majd egyre több hallatszik. Egyre hangosabbak, az üvöltések, s lassan egy nagy csapatot pillantok meg a távolból, mely a jajveszékelő társuk segítségére sietnek.
Rájövök, hogy teljesen egyedül vagyok. Mert az én segítségemre senki nem siet.
Amikor a falka odaér hozzánk egészen körbeölelnek minket annyira sokan vannak, s mind egytől egyik segítenek a társuknak, a fogukkal szaggatják le róla és tépik ki belőle a gyökereket, majd felém fordulnak és rajtam is segítenek, Kikerekedett szemeimet emelem rájuk, amiért engem is társuknak tekintenek és kiszabadítanak a gyökerek közül. S azt csak később értettem meg, hogy miért, hogy miért nem tépnek széjjel, mint zsákmányukat. Egészen addig kikerekedett szemeimmel meredtem a falkára, ameddig meg nem fordult a fejembe az, hogy továbbálljak, az, hogy meneküljek, amíg esélyem van rá.
Most!!
Gondoltam, most van itt a lehetősége, hiszen most a kékszeműt öleli körbe a falka.
Megfeszítettem a karjaimat, hogy feltápászkodtam a talajról, de valamiért nem tudtam felegyenesedni a lábaimra. A tekintetemet a falkáról lassan a kezeimre vonom, de kezeim helyett szürkés mancsokat pillantok meg.
Lassan rakom össze a darabokat a fejembe -, hogy amikor úgy döntöttem, hogy belépek a képzelt világba, farkasként léptem be.
S mintha megállt volna körülöttem az idő szemlélem az összerakott képet, mely itt lebeg a szemeim előtt. Egy falka, melynek én is a tagja lehetek, velem szemben ott ül a kékszemű farkas és hálásan néz rám, amiért segítettem neki. Azt hiszem befogadtak.
Kinyitom szemeimet, és a plafonomat pillantom meg. Kiélesednek az érzékszerveim, s újra hallom a dallamot a magnóm felől. 
De amikor felülök az ágyamon a szemközti falon a tükörből egy kék szempár mered vissza rám, és eszembe jutnak a farkasok. Az, hogy valahova én is tartozom!!



Vége

(Nagy Miklósi Anna)

2015. december 17., csütörtök

Angyal


Virágok közt suhanó árnyak,
Melyek a gyöngeségedre vágynak.
S szépen csendese,
Lelked húzzák a mélybe kéjesen.

Visszhangzik a barlang,
Ahová kerültél.
S a fénytől fosztva lehűltél.

Angyali szárnyaid tépték ki helyéről.
S csak egy kis csonk maradt,
Néhány tollal a tövénél.

Tollaid feketére váltanak,
S glóriád örökre el szalad.

Virágok közt suhanó árnyak,
Melyek a gyöngeségedre vágynak.

2015.12.17
(Fanta Regina)

Hang


Érted fáj a szívem,
Hiányzol édesem!

Mindig várom,
Hogy újra lássalak.
S szemedben a csillogást,
Újra érezem.

Leheleted érezni nyakamon,
S kedves hangod újra hallanom.

Érted fájt a szívem,
Hiányoztál édesem!

Közölted hogy az álomnak vége.
S kopár lett a világom végre.
Nem látlak soha többé.
S nem hallom hangodat,
Mi kedvesen hívogat.
S most csak a bunkó szavak,
Hagyták el ajkadat.


2015.12.14
(Fanta Regina)

"Minden csak átmenet"



Semmi nem állandó, az idő forgásban van. Az életben minden elmúlik egyszer, mint ahogyan a dalban is hirtelen fordulatot vesznek a hangok és a könnyed játékból valami egészen másba váltanak át. Valami újba, ami eddig teljesen ismeretlen volt a világban.
Sőt az egész univerzumba forgásban van az idő. nincsenek megállók, mert minden halálra van ítélve. Nincs olyan, hogy állandó, mert előbb vagy utóbb továbbhaladunk.

*

Amikor egy lopott találkozáskor a kedvesem mellkasára hajtom a fejemet s mindketten elmerülünk az érzelmeink tengerében, ugyanazt érezzük, mint bárki más a hasonló pillanatokban, "olyan, mintha megállt volna az idő", de ez csak képzelt illúzió. Mert az idő fogaskerekei mozognak és a tudtunk nélkül szárnyal tovább az idő, s változtatja meg a jövő képeit, ami lassan már a jelen mozzanatai. Az események megváltoznak s cselekedeteink által jobbá vagy rosszabbá vállnak.
De én még mindig a szerelmem mellkasán fekszem és merülök egyre mélyebbre a mi képzelt világunkba.
Minden csak átmenet.
Mert amíg mi álomba zuhanunk, az idő változik.:

"nézz rám. 
nem látsz most mást, csak fényt. 
a túloldalt integetek, 
ha látsz, ne félj, most ébredezek 
a látóhatár mögött, képzeletem remél..."

2015. december 12., szombat

egy elveszett levél


2015.09.30.

Az elmúlt hetekben egyre többször láttalak, de a levelemnek még sincs semmi eget rengető célja, csupán nem bírom tovább magamba tartani azt, amit érzek!!
Barátom van. Már több, mint egy éve együtt vagyok vele, mármint ha lehet ezt úgy nevezni, hiszen együtt mégsem vagyunk olyan sokszor... igen távkapcsolat.
Kezdetben szerelmes voltam, - mint ugye mindenki a legelején. Sőt azt hiszem, hogy négy hónappal ezelőttig én voltam az, aki jobban szerette a másikat -, mert azután volt egy nagy fordulat, történt valami, ami miatt az érzelmeim elkezdtek eltűnni és mostanra már sehol sem találom őket.
Valami olyasmi történt, amit sokáig nem is tudtam felfogni, mert nem gondoltam volna azt, hogy velem is megtörténhet ilyesmi...



2015. december 10., csütörtök

Betontörmelék alatt


Betontörmelék hegyek alattam
a kétség, félelem: álomba
zuhantam.
Fekszem a sötét törmelékben
bőrömön véres sérülések.
Mert eltelt már a szép és a jó,
mert a kezekben te többé nem vagy más csak fogoly.

Szárnyaidat letörték már
rég, hogy többé ne légy madár,
hogy mostantól te csak egy fogoly légy.

Bedugtak egy sötét zugba
s eldugták a kulcsot mi a zárat nyitja.
Tüzet raktak, s bele dobták,
a kulcs elolvadt, alaktalanná vállt.

Te pedig fogoly vagy: a
betontörmelék alatt.
Félelem és kétség már rég alaktalan.
Ott vannak körülötted,
s te örökké a fogjuk maradsz!!

2015.12.10.


2015. december 9., szerda

Álom világ


Éltem az álom világot,
De te csak játszottál.
Azt mondtad szeretsz,
Mégis itt hagytál.

Hittem hogy szeretsz.
De fel kelet ébrednem,
S észrevegyem hazudsz.
A világ összedőlt bennem.

Csak álomvilág,
 Mit teremtettél bennem.
S egy szombat este,
Mi mindent megváltoztatott.

Élem az álom világot,
De te csak játszottál.
Azt mondtad szeretsz,
Mégis itt hagytál.

Egy pillanat a pultnál,
S egy alteregót választotál.
Helyettem inkább vele kavartál.
Én meg maradtam egyedül egy álomban.

Hagytad hogy álmodjak,
Segítettél felépíteni az álmokat.
Éltem az álom világot,
De te csak játszottál.


2015.12.09
(Fanta Regina)

Képzelet


kétségek között borsódzik a hátam,
el kellett volna már dönteni,
melyik útra tegyem a lábam.
El kellett volna, mert mára
már nincsen lábam.
Nem az én kezemben a döntés,
csupán a szenvedést hozó kés.

Kételyek között nézek
a betonnal szembe,
a hatalmas fallal,
mely elállta az utam.
Nem enged el innen,
s a lábam is lefagyott,
mert a jéghideg képzelet
engem mindörökre elhagyott!!

2015.12.09.
(NagyMiklósi Anna)


Sivatag


Valami hiányzik,
Üres lett a világ.
De az igazat megvallva,
Eddig sem volt más, csak kietlen kopár.

Egy sivatag.
Mit csak a legjobbak élnek túl.
Kiket az élet képzet fúl.

Hiába menekülsz.
Akár Északról Délre,
Vagy talán Keletről Nyugatra.

Csak a kietlen pusztaság,
És a forró homok vár reád.

Ha azt hiszed túlélheted:
Hát tévedsz!
Még el sem jutsz a pusztáig,
Mert egy kígyó ébreszt.

Ott álok ágyad előtt.
Egy hentes késsel kezemben,
S bőrödtől kezdelek megfosztani.




2015.12.09
(Fanta Regina)

2015. december 7., hétfő

Barna szem


Barna szemedben látom a világot.
De két nap alatt minden megváltozott.

Fel jött a halál,
Egy vörös rózsát ígértél.
S egy pillanat alatt eltűntél.

Azt mondtad szeretsz,
S egy este alatt örökre kitörölsz.
Mintha csak egy rémálom lettem volna.

Rémálom,
Melyet feledni akarsz örökre.
S a sötétség helyett a fényben élni végre.

Egy hangjegy, egy rózsa,
S egy tetoválás, mi az igazságot tagadta.

Barna szemedben láttam a világot.
De két nap alatt minden megváltozott.



2015.12.07
(Fanta Regina)

2015. december 1., kedd

NEM


Nem látok szemeddel,
Nem tudom mit érzel.
Nem értem mit mért cselekszel,
A tetoválás mit rejt el?

Mint egy pszichológus,
Matatsz a fejembe.
Nem értem mért figyelsz rám ennyire.

Nem értem érzéseid.
Nem értem érintésed.
Nem értem lépteid.
Nem értem tetteid.

Nem értem mért közeledsz felém.
Nem értem mért viszonozod érzéseim.
Nem értelek téged,
Kérlek mond el mit táplálsz felém.

2015.12.01
(Fanta Regina)

Manó


Csak egy srác
Ki akkor törődik velem,
Mikor a világ fordul el tőlem.

Kicsi a kár egy manó,
De karjai közt biztonság vár.
S magányomban a csillagokkal lep meg igazán

Ha vele vagyok,
Mosolya feledteti minden bánatom.
S csókja elkergeti minden szellemem.

Érintése akár egy szikra,
Mi új életet lehel üres testembe.

2015.12.01
(Fanta Regina)