Látogatóim:

2015. november 23., hétfő

Vízszínű szemű 1.


Férfi a sötétben

Sötétség veszi körbe a szobát, a sarkok mint lekerekedtek, émelyítő csend telepszik a paplanra. Csupán a laptop fénye töri meg a sötétet.
Fekete hajkoronám mögül nézek a gépen pötyögő férfira. Nagy ostromba fekete keretes szemüveg pihen az orrán, az arcát pedig kócos haja keretezi.
A szoba másik oldalából halk, lüktető zene hallatszik:
"tedd belém a dallamot, 
rakd belém a terheket, 
ásd belém a szárnyakat, 
hogy elrepüljek innét a mindennel együtt."
Odasétálok a magnóhoz és leguggolok mellé, a tetején levő CD dobozát nézem: "Minden csak átmenet" olvasható a tetején. Milyen igaz, semmi nem állandó. Van, hogy megjelenünk, s később eltűnünk.
Amikor az zene elhal, a szemem sarkából látom, hogy megemelkedik a paplan: a férfi felállt az ágyáról és mellém sétált, hogy lehajoljon és újraindítsa a zenét. Minden este ezt csinálja. Amint lehajolt belenézett a szemembe. Nem nem a szemembe nézet: átnézett rajtam. A szemei vízszínűek.
vízszínűek
Ő egy látó. Egész életemben kíváncsi voltam arra, hogy vajon milyenek lehetnek az Látó emberek, de azt sosem gondoltam, hogy majd csak a halálom után fogok találkozni vele, a víz szemű emberrel.
Lassan állt fel mellélem s indult meg az ajtó irányába. Amikor a kezei a kilincshez értek megpihentek rajta és visszafordult felém.
Tudja, hogy itt vagyok?
Felém nézett, de... engem nem látott.
Miután kiment a szobából, a sarkába vetődve követtem őt a konyhába, ahonnan egy kávéval teli csészével tért vissza.
Órák teltek el és nem változott semmi: az elalkuvó zenét újra indította, újból hozott magának egy csésze kávét és folytatta a pötyögést a gépén.


Megjegyzés küldése