Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2015

Töredékek: szeptember

Kép
Igen, a mosolya, ami hiányzik, igen, az amikor itt vagy velem. Az hiányzik nekem.
*
Úgy érzem megváltozott minden, a levelek színeződni kezdtek, S a földre hullottak.
*

A vágy, hogy eltűnjek,
erős.
Mert lassan torkig leszek,
azzal, aki fel nőtt.

*

Csak ülök, s hallom, hogy foirr a víz,
csak hallgatom, ahogy egyre hangosabban zúg,
dübörög a vér az érben,
hangosan, de nem vesz észre senki.

2015.09.

Valami ott legbelül

Kép
érzem, hogy jön a változás,
érzem, mert állandóan itt járkál.
jön, oson a hátam mögött,
nem mond semmit, egyszerűen csak hörög.

érzem, hogy jön mögöttem,
érzem, mert kiráz tőle a hideg.
jön, kapkodja a lábait,
nem mond semmit, csak élesíti körmeit.

már karjaimért nyúl,
s visszahúz a múlt.
a szemeivel az enyémet kereste,
gyönyörűek, azok a szürke szemek.

érzem karjaimon a kezét,
érzem, mert reszketeg.
szorítja karjaim, s nem enged el,
szorítja, mert fél, hogy elvesztene.

2015.09.24.

Te csak egy eltűnő emlék vagy

Kép
Ahogy a levelek hullanak a juharfa ágáról, úgy hagyom el, ezt a korszakom. Ahogy a levelek beterítik a betonutakat, úgy terülnek el emlékeim az aszfalton.
Már mind szétterült, előttem az úton. Már mind szétterült,  s várom, hogy  mind elmossa az eső.
Várom már a sötétet, hogy jöjjön a hideg. Várom már a telet, hogy elvigye az emlékeket.
S, hogy csak egy múló árny, egy pislákoló láng, egy eltűnő emlék  légy. Melyet már rég  eltörölt a sötét.
Majd, ahogy az íriszem virágot bont a réten, úgy felejtelek el én is téged! Úgy feledem el emléked,
téged...
barátom.

2015.09.23.

Láncdarabok

Kép
Mit ne mondjak hiányzol, gondolom ez különösen szól pont most az én számból.
Olyan, mintha távolodnál, s már lassan elszakad a lánc, mely eddig  a csuklóm szorította.
Azt hiszem eltűnt, az ami köztünk volt, s a helyére jött valaki, aki gátol. Nem engedett közelebb, s elvágta a láncot.
S ezzel én egy barátot veszítettem el. Már csak a láncdarabok vannak a kezembe, pedig örülnék, ha helyette a te kezed lenne.
2015.09.22.

Eltépem végre a láncaim

Kép
Sziasztok Borsócskák :)
Ez most egy kis újdonság lesz, ugyanis a minap sikerült írnom egy dalszöveget... nálam ez nagyon ritka, az meg, hogy zenét is sikerült szerkesztenem alá az meg már csak hab a tortán.
Na akkor lássuk:



Eltépem végre a láncaim

Megyek már innen messzire, Ebből én sosem engedek, Mert nekem ennyi kell és kész, S nem hagyom, mert elvész.
Én megyek, hagyjál ennyi volt, Nem kérek többet elég volt. Hadd érjem el az álmaim, Eltépem végre a láncaim.
Elszakadt s végre mehetek, El innen messze tőletek. Elszakadt s végre mehetek, mert a láncaim végre engednek.
Én megyek, hagyjál ennyi volt, Nem kérek többet elég volt. Hadd érjem el az álmaim, Eltépem végre a láncaim. 
2015.09.16.
Remélem tetszett! :)

A remény dala

Kép
Lehullottak a levelek a magasból, lehullottak, mert eltűnt az árny a távolból. Nincs már kacagás és mosoly, nincs közelség, nincs távol.
Hullanak a levelek a mélybe, hullanak s az érzelmek is eltűntek az égen. Már nincsen kötelék, mely összetart minket. nincsenek tervek, nincsenek emlékek.
Eltűntek már a levelek,  eltűntek, mert a köd elnyelte őket. A remény dala mégis hallnak suhan, mert Te feltűntél a távolban.
2015.09.14.

Kilencedik

Kép
február kilencedike, reggel


A csengőnk zúgására ébredtem. Komótosan másztam ki az ágyamból, hogy kijuthassak a bejárati ajtónkhoz. A zúgás folytonossága nem szűnt meg, olyan volt mintha valaki rákönyökölt volna a csengőnkre, idegesen nyitottam ki a bejárati ajtónkat.
-Most azt ne mert mondani, hogy csak most keltél fel!
Egy szál hálóingbe álltam a bejárati ajtónkban ahonnan csak úgy süvített befele a februári hideg. A hálóingem rövid volt, alig ért a combom közepéig, az arcom gyűrött és a hajam olyan kócos volt, mint egy ázott pulikutyának.
-Ajj hagyjál már.. álmos vagyok. - mondtam duzzogva és visszaindultam a szobámba, az ajtót viszont nyitva hagytam jelezve, hogy jöjjön be de mihamarabb, mert kezd nagyon hideg lenni a lakásban.
Máté pedig követett. A kabátját és a sálát felakasztotta és lehúzta a cipőjét.
-Szóval ezek szerint így szoktál elkésni..- mondta és alaposan végigmért,s közben gúnyos mosolyra húzódtak a ajkai.
Én, pedig már-már kezdtem kínosan érezni magam, hisz amíg ő f…

Nyolcadik

Kép
április tizenhetedike, hajnal


A madárcsicsergés beszűrődik a nyitott ablakon. A feketerigó éneke már az nap első napsugaraira figyelmeztet, a diófánk legfelső ágáról. Ámulva hallgattam a hajnali ébresztőmet, érzékszerveim kiélesedtek, ahogyan a nagy csöndet a feketerigó éneke megtörte. Az idő múlásával a napsugarak előidézték a pirkadatot és a feketerigó magányos énekéhez egyre több madár csatlakozott.
Egy enyhe fuvallat játszik a függönnyel és az ablakomon lógó álomfogót is forgatni kezdte. S a beszűrődő napsugarak az ágyam fölötti falra festette ezt a nosztalgikus képet.
-Hmm..- hallottam mellőlem.
A fiú arca nyugodt volt, a hátán feküdt, s a karjait a feje alá tette. Domború mellkasát nem takarta a paplan.. Idillikus kép.
Ívelt ajkai meleg mosolyra húzódtak.. vajon miről álmodhat?
-Hmm... Jó reggelt borsócska. - fordult felém.
Én az oldalamon feküdtem a kezeimre támaszkodva.
-Jó reggelt. - köszöntöttem, s egy csókot leheltem az ajkára.
-Ilyen szép reggelem is régen volt már.
-Nek…

Hetedik

Kép
június harmadika, este


Némaság vette át az irányítást a szobában. A falak szürkesége kecsesen vette körül minket. Bár a szoba szinte teljesen üresen állt, nem sugárzott félelmet, ridegséget.
Nyugodtság és melankólia fűszerezte a néma perceket.
Csak feküdtünk a félhomályban.
A szoba közepén, egy szürke pléddel borított nyugágyon.
Egészen messze egymástól. Az ágy legszélében s nem néztünk egymásra.
Te voltál a reggel daloló feketerigó, a diófa tetejéről. A diófáról, mi az ablakom előtt cseperedik. Te voltál Kelet.
S én voltam a bagoly, a fenyves legmélyéről. Én voltam az, aki csak lassan araszolva érkezik. Én voltam Nyugat.
Ott volt a nyugágyon Kelet és Nyugat is, s köztük a válaszfal, a ragyogó Nap, kinek a duruzsolása állandóan megzavarta a néma perceket…
A Nap, ki rajongott Keletért, és Nyugatot, cseppet nem szívlelte… De nem titok az sem, hogy Nyugat sem szívlelte a Napot… neki ő túl sok volt, de Keletet kedvelte, s amikor megfogta a kezét szinte ujjongott az érintéséért. Amikor a …

Hatodik

Kép
július ötödike, reggel


Szürkeség vett körül minket, a színek eltűntek körülünk. Szürkeség honolt már minden zajban. Nem töltötte be a csönd a kettőnk közti ürességet. Nem voltunk egyedül, ott volt köztünk ő.
Ott volt a zaj.
Ott volt köztünk, s megtörte a melankolikus csendet.

Ellenetetve feküdtünk egymás mellett. Egy lánytól zümmögő szürke szobában. A lány ott ült köztünk, s nem engedett hozzád közelebb. A lány az egyik ismerősöd, ki kedvel téged, de engem még elviselni sem mer.
Egy gyűrűvel játszadozom az ujjamon, hogy a zaj addig is elkerülje a figyelmemet.
Az idő lassan peregni kezdett, s a zaj is megszűnni hallatszott körülöttünk.
Elkaptam az alkalmat, s a szürkeségben a kezed után nyúltam. Az öledben találtam rá a kezeidre, s hála te meg is ragadtad. Kezeink összefonódtak, míg a szoba szürkéből hirtelen kékbe kezdett el tündökölni.
Az ajkaim mosolyra húzódtak, megszorítottad a kezemet. Élveztem az érintésedet...

-Szeretnél mondatni valamit... Anna?
-Meg akarlak csókolni! - válas…

Ha eltűnsz

Kép
Érzem a vihar közeledtét.
Érzem, hogy egyre csak tőr felfelé.
Tornyosulnak a felhők a
messzi távolban.
Tornyosulnak, mert Te jársz alatta.

Látlak, amint felém nézel, elfordulsz, továbbhaladsz.
Kereslek a szemeimmel, mert állandóan,
eltűnsz előlem.
Félek, hogy eltűnsz mellőlem,
S félek, hogy erről csak is én tehetek.

Lassan már csak a távolból figyelhetlek,
Amikor a szemeink egymásra lelnek.

2015.09.08.

Dimenziók

Kép
A hűséges eb
A nevem ember, röviden eb.  A gazdám hűséges társa vagyok. A gazdám elképesztően erős, hatalmas. Finom puha bundában él, emiatt sokszor irigykedem én is, mert amikor hideg van én majd megfagyok. Rajtam nincs szőr, az én testem teljesen csupasz. Csak a nyakamban van egy karika, amire a gazdám reggelente pórázt szokott akasztani, hogy elvigyen sétálni.
A gazdámnak hatalmas fülei vannak, amivel minden pisszenésemre felfigyel.
Amióta megszülettem mindig mellettem volt. Az én gazdám... a legjobb barátom. Rajta kívül nincs senkim.

Egy különös világban élek, a dominánsakat állatoknak hívják, minket a hűséges ebeket, pedig embereknek.
Én is egy eb vagyok.
Azt mondják, hogy az állatok leghűségesebb társaik a ebek. Ezért élhetünk a házaikban.
Mi ebek teljesen némák vagyunk, nem tudunk úgy beszélni mint a gazdám, sőt látni is csak furcsa színekben látjuk a világot. Nem úgy mint ők, fekete fehérben...
Amikor kisebb koromban sétálni vitt mindig egy különös történetet mesélt, egy világ…

Nélküled

Kép
Nem tudom mi lenne nélküled.
Nem tudom mi lenne velünk, ha elengedsz
Nem tudom...
Csak azt, hogy Nap sem lenne, ha nincsen Hold,
Nem lenne Rózsa, ha nem lenne tövise.
S nem lennék én sem,
ha a vérfolyam eltűnne belőlem.
S nem lenne Tenger sem,
ha nem lenne olyan félelmetes.

Nem tudom mi lenne nélküled.
Nem tudom mi lesz, ha elengedsz.
Nem tudom...
De az biztos, hogy
a kétségbeesés simogatná arcom.
Hogy a magány, a szorongás már
a kétség mögött állna.
S várnák, hogy ők is magukkal rántsanak.

Nem tudom mi lenne nélküled.
Nem tudom mi lenne.
Nem tudom...

2015.09.07.


Szeretlek!

Egy másik dimenzióban - In another dimension

Kép
Sziasztok Borsócskák :) A  mostani bejegyzésem ismételten kötetlenebb lesz. Ha a végére értetek remélem, hogy azt fogjátok majd gondolni, hogy: Ez nem is volt rossz :) Jó olvasást!

~
Gyakran gondolok arra, hogy vajon valóban léteznek más dimenziók is, a mienken kívül. S ha igen, akkor ott milyen lehetne az élet. Teljesen megcserélődne a felállás. A csúcsragadozók az állatok lennének, és ránk vigyáznának? Nem mi tartanánk a kutyákat hűséges társunknak hanem ők minket?  Vagy csak egyszerűen mindenkinek a magában rejtegetett valódi/másik énje élné az életet? Az utóbbi az amibe a legjobban eltudom képzelni magamat, hiszen nem akarok arról fantáziálgatni, hogy egy hatalmas kutya a hátsó lábain sétál és a kezeiben ott a póráz, ami az én nyakamra van rákötve... ez egy kicsit ijesztő lenne :/
Az én másik énem, a sötétebbiknek elsősorban sokkal több önbizalma lenne, mint nekem. Sőőt... talán még túlságosan is sok lenne. Nem tervezne semmi sem előre és csak a mának, a mában élne. Az olvasás élveze…

Tiszavirág - Palingenia longicanda

Kép
Sziasztok Borsócskák :) A mostani bejegyzésem egy kicsit kötetlenebb lesz, mint az eddigiek. Úgy gondoltam már épp itt lenne az ideje, hogy bemutatkozzak nektek. Hiszen már lassan három éve vezetem az oldalt. 
Az idei évem lesz az utolsó a gimnáziumban...azaz remélhetőleg az utolsó lesz. Na, nem mintha bármikor is buktam volna.. de sose lehet tudni. A helyi gimibe járok, angol tagozatú osztályba. Én, akinek nincs semmi nyelvérzéke.. No, de ez most nem olyan lényeges. Mivel idén érettségizem,és a nyelvvizsgám is elcsúszott egészen a végzős évig, így sajnos lehetséges, hogy kifognak maradni hónapok, amikor nem leszek valami aktív.  De igyekszem, hogy ez ne így legyen! :)


Az írással hat éve foglalkozom, azaz hat éve a hobbim. Persze volt egy időszak, egy bő két év, amikor teljesen elmaradt. S amikor újra belekezdtem, akkor indítottam el az oldalt is. A "Verseny" című kisregényem volt a legelső, ami az íráshoz kötődött. Egy könnyűzenei témát ölelt fel, pont, mint a második kisr…

írisz a Szomorúfűzben

Kép
Szomorúfűz táncol a szélben,
Szomorúfűz integet nekem.
Egyedül a kőszirt legszélében,
egyedül az éjsötétben.

Szomorúfűz táncol a szélben,
Szomorúfűz integet a réten.
Egyedül a semmi közepén,
egyedül, s csak a reményben él.

A reményben melyet az
írisz hozza,
A reményben melyet az
írisz hozta.

Reményben élek,
szép íriszem.
Reményben élek, mert
kimutattad a jeleket.
Azt mondtad: szeretsz engemet.
S ez reménységgel tölt el,
íriszem.

2015.09.02.