Látogatóim:

2014. április 25., péntek

Tavasz

1 .
A virágok illata lengi be a termet,
Tavasz van, a fák rügyezni kezdenek.
Diákok csoportokban beszélgetnek, s nevetgélnek,
Boldogság tölti meg a termet.
Ha a tanár szól már figyelni sem tudnak,
Hiszen tavasz van.

Tavasz van, de mit érek vele,
Hisz csak egyre inkább süllyedek.
Süllyedek le a mélybe,
Mert csak te lebegsz előttem.
Te, aki észre sem veszel engemet,
S ez ellen nem tehetek.

A múlt évben volt,
A nyár még nagyban tombolt.
A diákok évnyitóra gyülekeztek,
Ott voltam én is, s néztelek.
Néztem ahogy ott állsz, s beszélgetsz,
Néztelek, s néztelek, mert a szemem rajtad felejtettem.

Akkor kezdődött minden,
Szerelembe estem.
Másfél éve volt, mégis emlékszem,
Hisz mindig ott lebegsz előttem: egy
Magas testalak; ívelt, széles vállak,
Zöld szemed, s telt ajkad.



2.

Tavasz van egyre melegebb az idő,
Madarak szállnak kint, fenn az égen.
A fák virágot bontanak, remek az idő,
De én mégis, Én mégis csak süllyedek!
Le egészen az óceán mélyére,
Tüdőmet elönti a kétség, mert csak zuhanok lefelé.

Egyre mélyebbre, mert nem hagysz nyugtot nékem.
Mondd, miért nem tűnsz el a fejemből?
Miért nem hagysz aludni végre?
Lent a mélyben a szakadó eső.
Az áztatja az arcomat,
Teljesen eláztam.

A szememet marja a fáradtság,
Mert előttem állandóan Te járkálsz!
A fejem zsibbad, mert az álmatlanság,
Teljesen eltűnt és jött az álmosság.
Hatalmas erővel rántott le a mélybe,
Taszított le teljesen a mélyébe.

Lent a mélyben, jéghideg sziklán feküdtem,
Az arcomat a víz mosta, egy folyóba kerültem.
A hideg víz elöntötte a tüdőmet és csak feküdtem.
Feküdtem tehetetlenül e testben,
Feküdtem, s mást nem is tehettem.
De valami mégiscsak megmaradt bennem,
Fel kéne kelnem innen…

Megjegyzés küldése