Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Elveszve az időben

Kép
Az égő fájdalom lent tart a talajon.
Nem enged túljutnom a rothadó faajtón.
A faajtó körül lepkék szállnak.
A lepkék alatt égett madárszáenyak.
Szárnyak, melyek többé nem repülhetnek.
Lepkék, melyek a víz alá merültek.

A zsibbasztó fáratság a talajon tart.
Nem enged felállnom, pedig ott van a kard.
Pedig ott van a kard, amivel kitörhetnék.
Kitörnék a rothadó kertből, s eltünnék.
De lábaim nem engednek tovább mennem.
S szárnyaim sincsenek, hogy elrepüljek.

A fájdalomtól elvesztem az időben...

2014. 12. 03.

íjász

Kép
Arcomat a szél mardossa,
Hideg kézzel tépi marcangolja.
Mintha száz meg száz tű szúrná bőröm,
Mikor az íj megfeszül a hátam mögött.

A derekamon fagyos kezek pihennek,
Melyek e ponthoz feszítenek.
A kezek apró szögeket vésnek bőrömbe,
Mikor a nyíl elröppen mögöttem.

Mellkasomba tövisek mélyednek,
S a világ elsötétül előttem.
A szívemben egy húr elszakadt,
Mert a nyíl a tüdőmben elakadt.

2014.10.08.

ősz

Kép
Ősz

Egy fa vagyok. Régesrég elültettek
S megszülettem. Kisded lettem.
Majd egyre nagyobbacska, ágadzani kezdtem.
Leveleim hajtásba kezdtek. Egész nagy koronám lett.
Az ágaim megerősödtek én is nagyobbacska lettem.
Elkezdtem tanulni: szépet, jót, okosat és sokat.
Tehát virágba borultam.
Nyáron virágaimból termés lett,
Mert megérte végigkínlódni azt a rengeteg évet.

Az ágaim meggörbültek, leveleimet elvesztettem.
Megöregedtem, mert az ősz elért engem.


2014. 09.28.


Vers

Ha itt volnál...

Verselek neked most késő éjjel,
Verselek, mert másképp nem hinnéd el.
Verselek titokzatos hangokról,
Melyek hangosan szólnak ajtódtól.

Verselek ragyogó napsugárról,
Verselek sosem hallott hangodról.
Verselek, mert nem lehettek itt,
S nekünk más nem maradt csak a hit.

Verselnék, de tényleg hidd el nekem,
Verselnék, de tényleg csak nincs kinek.
Verselnék, de tényleg, ha itt volnál,
Mert csak Te neked... de te máshol jársz.

Negyedik

szeptember tizenharmadika, reggel

Gyalog érkeztünk a helyi temetőhöz anyu, a húgom és én. Kerestünk valamit. Valami szürreális dolgot, lényt, de én a közepébe sétáltam a kereszthez, amire egy réz Jézus volt kifeszítve. A keresztről levettem egy Jézusos képet s amikor anyuék odaértek zsebre dugtam. 
-Mennyünk be. - mondta s a  központi épületre mutatott, 
Amikor beértünk  úgy éreztem magam mintha a dédszüleim lakásában lennék, mindent ellepet  pókháló és a por. De nem találtuk meg azt amit kerestünk. Nem tudtam mit keresünk...
Kimentünk az épületből és amíg nem figyeltek anyuék visszatettem a Jézusos képet a helyére.

Nagymamámék házában voltunk, valamiért senki sem volt ott. A ház belülről úgy nézett ki mint régen vékony folyosó, zárt ajtók. Korom sötétség.
Egy kiabálásra lettünk figyelmesek. Apa volt az, hogy nincs itt, mennyünk tovább. Kimentünk.
De egy nyugtalanító  érzés támadt meg és visszaszaladtam a házba. úgy éreztem mintha lenne bent még valaki. Így visszamentem, anyu pedig utánam, h…

Harmadik

július kilencedike, pirkadat

A város lakóterén vagyok, a lakcsin. De nem a miénken, hanem, mintha egy teljesen idegen városban lennénk, vagy akár országban. A régi osztálytársaim közül is ott vannak néhányan, de a mostaniak közül is. Mindenki ünneplőben van, de nemtudom, hogy miért. Most arra gondolok, hogy lehet évnyitó lesz. persze az oszt. társakból következtetve. De akár temetés is lehet, mert nyomott a hangulat.
Az egyik tömbházban vagyunk, ami alapjába véve nagyon érdekes. Amint bementem az ajtón, nem egy folyosót pillantottam meg, hanem magát a lépcsősort. Olyan, mint a csigalépcső, csak ez kockacsigalépcső, a lépcsőház pedig olyan, mint egy torony, aminek minden szintjén van egy ajtó. Felmentem a lépcsőn egy emeletnyire majd kimentem az ajtón, de nem egy  teraszon vagy folyosón találtam magamat, hanem azon a lakótelepen, ami a mi városunkhoz tartozik. Meglepve jöttem le a lépcsőn és futottam össze apával. Nem tudom, hogy mit kereshetett ott (elvileg értem jött) és öltönyben volt…

Vers.

Két hónap után először sikerölt írnom egy verset!
Igen ez egy csoda, na meg ezzel bebizonyosodott, hogy leginkább suliidőben tudok verset írni!

Szívem legmélyében

Gyűlölettel nézlek téged,
Míg kétségbe vagy esve.
Gyűlölettel néztem feléd,
Míg kétségbeesetten néztél.

Gyűlöltelek, mert nem lehettem melletted.
Gyűlöltelek, mert mélyen a szívembe,
Elástad magad, a legmélyébe.
Gyűlöltelek, mert mást nem tehettem.

2014.09.03.
Tudom, hogy ez most nem egy hú, de hosszú vers, de most csak ennyire futotta tőlem. Azért remélem néhányótoknak elnyerte a tetszését!  Üdv.: Anna (:

Nyári eső

Kép
-Gondoltál már arra, hogy milyen lenne külföldön élni? Távol a szülőktől, távol mindentől? – kérdezte Miki. -Őszintén? Soha. Nem mintha nem lenne jó. Igenis jó lenne, de akkor is. Mégis, hogy jutnék ki bárhova is, hiszen ismersz még itthon is simán eltévedek nemhogy egy teljesen idegen helyen, ahol még azt sem értik, hogy mit zagyválok. -Ezt úgy mondod, mintha itt megértenék! – mosolyodott el Miki. -Haha. Nagyon vicces vagy – gúnyolódtam. -Mert mond, hogy nincs igazam! – nézett a szemembe komolyságot tettetve. -De, igazad van! -Tudom! – mondta és átkarolta a vállamat, s magához húzott. Így mentünk tovább a pékség felé. Ahol egyébként nyári munkát vállaltunk. Nagyon jó hely, nem kell mást csinálni, mint: kis, apró zsömléket vagy kifliket sütnünk.És csak egyetlenegy szabály van: „Időre gyertek!” Szóval így ballagtunk a pékségbe.
Reggel fél hat van. Az idő kellemes. Igazi nyári idő. De nem meleg, sem hideg. Kellemes, mint ahogyan már megemlítettem. A pékségben a főnök szívélyesen fogado…

Tavasz

4.

“A hideg víz elöntötte a tüdőmet
És csak feküdtem.
Feküdtem tehetetlenül e testben,
Feküdtem, s mást nem is tehettem.
De valami mégiscsak megmaradt bennem,
Fel kéne kelnem innen…”

A hideg sziklán fekve,
Vizzel teli tüdőmmel,
Egyre csak felfele néztem.
Fel az égbe a messzeségbe,
Majd le a mélybe, teljesen le a mélybe.
Sötétség vet körül, bármerre tekintettem.
Feküdtem a hideg sziklaszélen,
Kétségbeesés, és félelem,
Maradt már csak nékem,
És ők nem hagynak el engemet.
Szememből könnyek lódulnak útjukra,
Menekülnek tőlem, de a fájdalom engem visszatart.
A tüdőm, majd széthasad,
De én csak hasalok.

Valami mégis motoszkál bennem,
Mint féreg a vízben
Egy kis remény, ami
Talán maga az erő.
Talán csak fel kell állnom,
Talán..

Érzem a szögeket, melyek
A földön tartanak.
Bármit is teszek.
Szeretnek! Tehát marasztalnak.

Tavasz

3.

Amikor kiléptem a kertbe,
Melegség lepte el a testem.
A madarak dalolva szálltak fenn az égen,
Ágról ágra, fáról fára.
Az ég, kék volt, s felhők csak néhol,
Tarkították a Keleti napot.

Még az iskolába is boldogan érkeztem,
Az óráim is hamar elreppentek,
Mint egy madár az égen.
Mint egy lélegzet, amit elengedtem.

Hazafele vettem az irányt, a parkon át.
És ő pont, egy fa alatt állt,
Egy fa alatt nem is olyan messze,
Fejét leejtve, s csak lefele nézett.
Szeme megdermedve kémlelte a szürke földet.
Amit a por csak úgy ellepett.

Tőle egy-két méterre állok, s töprengek.
Oda menjek? Vagy talán nem kéne?
Nem tudom. Lehet, hogy csak haza kéne mennem…

De én mégis odamentem,
S megálltam mellette:
-Jól vagy? – kérdeztem, félve.
Ekkor felnézett a földről, s a szemembe nézett.
De mondani nem mondott
Semmit csak bólintott.

-Csak még nincs kedvem hazamenni, meg…
Mondta, s kezdte volt újra, de nem tette.
-Nyugi nem kell elmondanod,
Ha nem akarod…
-Nem az, hogy nem akarom,
Csak nem igazán szoktam ily…

Vers (japánul)

我々は私をトリクル時間 -(Az idő mi előttem pergett)
ただ座って時を刻むように見  昼夜フローティング私の目の前に我々は。 
壁に刻まれた空のコーナー、  空いているとクロックを待っています。 
それは手遅れになるまで、すぐに来る  正確に計測する時間が不足しています。 
空に鳥をレプトン人、  ガベージ夕方出閉じることができます。 
ちょうど空白の壁を見つめ、  私の手間口石炭とした鳥。 
あなたは私の前に黒い壁があり、  鳥がハンターによって撃たので。 
私はただ座って、場所を見て  ちょうど時計は刻々と過ぎてどこに。

Eső

Kép
A virágok illatoznak, Beterítik a mezőt szórtan. Minden zöldben, De kitűnik a virág közte.
Kék virágok borítják a mezőt...

A virágok megbarnultak. Rothadás bűze. S hervadt virágcafatok. A halál lappangó tüze

A kék virágok elégtek a tűzben...

A megbarnult, elégett mezőt Ami most lehúzta a redőt: Eső áztatja, S csendes szél áltatja.
A kék virágok eltűntek már régen…
2014.05.23.

Vers

Juhar ősszel
Hullottak a levelek, Egyenesen le a mélybe. A verem már vérrel telve, S csak egyre hullik lefele.
A gyökerek már vérben úsznak, S a mélyből csak felfele kúszhat. Fel teljesen a felszínre, Hol majd elborít mindent
A lábaim előtt egy tócsa, Mely kitűnik a porban. Sárga és vörös szétszóródva, a levelek, amik csak hullanak.

2014. 05.19.

Tavasz

3.
Amikor kiléptem a kertbe, Melegség lepte el a testem. A madarak dalolva szálltak fenn az égen, Ágról ágra, fáról fára. Az ég, kék volt, s felhők csak néhol, Tarkították a Keleti napot.
Még az iskolába is boldogan érkeztem, Az óráim is hamar elreppentek, Mint egy madár az égen. Mint egy lélegzet, amit elengedtem.
Hazafele vettem az irányt, a parkon át. És ő pont, egy fa alatt állt, Egy fa alatt nem is olyan messze, Fejét leejtve, s csak lefele nézett. Szeme megdermedve kémlelte a szürke földet. Amit a por csak úgy ellepett.
Tőle egy-két méterre állok, s töprengek. Oda menjek? Vagy talán nem kéne? Nem tudom. Lehet, hogy csak haza kéne mennem…
De én mégis odamentem, S megálltam mellette: -Jól vagy? – kérdeztem, félve. Ekkor felnézett a földről, s a szemembe nézett. De mondani nem mondott  Semmit csak bólintott.
-Csak még nincs kedvem hazamenni, meg… Mondta, s kezdte volt újra, de nem tette. -Nyugi nem kell elmondanod, Ha nem akarod… -Nem az, hogy nem akarom, Csak nem igazán szoktam i…

Tavasz

1 .
A virágok illata lengi be a termet,
Tavasz van, a fák rügyezni kezdenek.
Diákok csoportokban beszélgetnek, s nevetgélnek,
Boldogság tölti meg a termet.
Ha a tanár szól már figyelni sem tudnak,
Hiszen tavasz van.

Tavasz van, de mit érek vele,
Hisz csak egyre inkább süllyedek.
Süllyedek le a mélybe,
Mert csak te lebegsz előttem.
Te, aki észre sem veszel engemet,
S ez ellen nem tehetek.

A múlt évben volt,
A nyár még nagyban tombolt.
A diákok évnyitóra gyülekeztek,
Ott voltam én is, s néztelek.
Néztem ahogy ott állsz, s beszélgetsz,
Néztelek, s néztelek, mert a szemem rajtad felejtettem.

Akkor kezdődött minden,
Szerelembe estem.
Másfél éve volt, mégis emlékszem,
Hisz mindig ott lebegsz előttem: egy
Magas testalak; ívelt, széles vállak,
Zöld szemed, s telt ajkad.



2.

Tavasz van egyre melegebb az idő,
Madarak szállnak kint, fenn az égen.
A fák virágot bontanak, remek az idő,
De én mégis, Én mégis csak süllyedek!
Le egészen az óceán mélyére,
Tüdőmet elönti a kétség, mert csak zuhanok lefe…

Vers

Ez lenne a szerelem?

Szívem a torkomban dobog,
mint zászló, a szélben, úgy lobog.
Dübörög, mint egy üstdob,
csoda, hogy nem hallod!

Kezem hideg, mint a jég,
szívemben dobog a vér.

Fejembe hasít egy érzés,
amit elűzni kétség.
Feléd néztem, ami talán vétség,
de te mégiscsak néztél!

A fejem lüktet, majd széthasad!
A kezeim jéggé fagynak!

Ez lenne a szerelem?

Kétlem,
 azt hiszem beteg leszek!


2014.03.27.

Vers

Zöld szemek

Zöld szemek mellett lépkedek, szomorú érzelmek öntenek el engemet. Bágyadt haláli színek, Zöldre festi a tájat előttem. 2014.03.27.

Vers

Üvegszemek előttem

Tíz lépésnyire előttem,
zöld szemekbe tekintek.
A lélegzetek elakadtak
egyre csak őt bámultam.
A tekintetem a zöld szemekbe,
de ő egyre távolodott előlem.
A szeme egyre szürkébb lett,
Üvegszemek előttem.
2014.03.27.

Vers

Kép
Teljesen fehér

Teljesen fehér, s tiszta vászon előtt állok,
a szoba üres,
senki nincs bent,
s csak állok és várok.
Sokáig nézek magam elé,
az ablak felé lesek,
mellé lépek s kitekintek a sötétbe,
egy madár száll fenn az égen
ide-oda imbolyog a szélben,
a fák ágai recsegve-ropogva esnek a földre.

A teljesen fehér vászon előtt állok,
szememben  elszántság,
kezemben szén, mely várva vár,
lendületesen egy kört rajzolok,
s belel mély tekintetet vázolok
szürke szemek mélyére tekintek.

Szemek mélyén magamat pillantom meg:
Egy fehér, tiszta vászon előtt állok,
s egyenesen rá bámulok.

2014.03.27.

Vers

Menni kéne

Egyedül a térben,
fény vesz körül minket.
Négyen állunk fent a téren,
s körülöttünk az emberek.
A feszültség csak nőttön nő,
annyira, hogy mind majd meg őrül.
Készen állnak mind,
várnak rénk kint.
Mi sem bírunk már magunkkal,
Menni kéne már Hatvanba.
Menni innen el messzire,
Fel az égbe,
fel a fénybe.
2014.03.13.

Vers

Üres
Üres tér, a falak mind szürkék. Bágyadt színek körülöttem, senki sincs mellettem.
Üres elme, csak egyvalami jár a fejemben. Vajon valaha jön-e velem szemben? Vajon utána eltűnik-e mellőlem?
Üres test, a lelkem elszállt belőle. Nem bírtam az egyedüllétet, el akartam tűnni innen. 2014.03.12.

Novella

Ébredés (egy kis szösszenet)


- Miben hiszel, az ébredésben, vagy az újjáéledésben? Az újjáéledés, amikor halálod után új testbe száll a lelked és nem emlékszel az előző életedre. Az ébredés pedig, amikor halálod után új testet kapsz ugyan, de mégis emlékszel, hogy mi is voltál, azelőtt. Kérdezte tőlem, még kiskoromban a nagymamám. Természetesen nem tudtam eldönteni, hogy mit válaszoljak a kérdésre. De mostanra rájöttem. Igaz, hogy elég sok időnek kellet, eltelnie, ahhoz, hogy megtaláljam a választ, de ez ellen nem tudok mit tenni. Most, miután felnőttem, s egy baleset folytán elvesztettem őt, rádöbbentem, hogy nincs helyes válasz a kérdésére.  Az ébredés, és az újjáéledés között, ugyan van némi különbség, nem is kevés, de ez egyedenként változik. Mivel vannak, akik igenis emlékeznek arra, hogy mi volt előző életükben, vagy, hogy mi történt velük. És vannak, akik nem. Nem meglepő módon, én is az utóbbiak közé tartozom. Azok, pedig akik hozzám hasonlóan nem emlékeznek semmire az előző é…

Vers

Az idő mi pergett előttem

Csak ülök, s nézem ahogy ketyeg,
a falióra mi előttem lebeg.

A szög üresen, a falba vájva,
üresen áll s az órát várja.

Jöjjön gyorsan míg el nem késik,
az ki az időt pontosan méri.

Az ki madarakat reptet fel az égbe,
majd a szemét este lehunyhatja végre.

Az üres falat bámulom éppen,
melyre a kezemmel madarakat mázolok szénnel.

Fekete lett a fal előttem, 
mert a madarakat egy vadász lelőtte.

Csak ültem, s néztem azt a helyet,
ahol az imént egy óra ketyegett.
2014. 02. 04.


Első, Második

február másodika, éjszaka
Elérkezett az idei Gála napja, és mi hárman elterveztük, hogy fellépünk. Betanultunk egy számot, amit már nagyon jól tudunk, s már hetek óta erre a napra készülünk.
-Mi lesz, ha elrontom? – kérdeztem Kingát.
-Ugyan már Anna, nem lesz semmi gond, hisz már annyiszor elpróbáltuk. Nem értem, hogy miért félsz ennyire.
-Igaz. Nem lesz semmi baj! Tudni fogom! – hitetgettem magamat. „Menni fog, nem rontom el, hiszen tudom!”
-Hé Anna nyugi menni fog. – mondta egy fiú a hátam mögül.
Fogalmam sincs, hogy ki volt az. A színpadon álltunk és csak egy halovány fény világította meg az arcunkat. A függöny behúzva. Kinga és én egymással szemben álltunk, s készültünk az előadásra, annak az egy számnak az előadására, amit már annyira tudunk. Nem volt dobosunk csak egy énekesünk Orsi, a mikrofon előtt állt egy gitárral a kezében, Kingánál egy elektronikus nálam, pedig egy basszusgitár.
A függönyök hirtelen eltűntek előlünk, de a homály ugyanúgy megmaradt. Orsi közelebb lépett a m…

Novella

Romantikus találka
Drága Elizabeth!

Öt éve már, hogy nem láttalak, öt éve már, hogy nem hallottalak, és öt éve már, hogy beléd szerettem. Pontosan öt évvel ezelőtt találkoztunk először. Tisztán emlékszem annak a napnak minden pillanatára, s ebben a levélben mindent le akarok írni neked, az én szemszögemből.
Azon a tavaszi napon nagyon hideg volt, hol esett az eső, hol nem, fújt a szél… De ezt te is tudod, amolyan depressziós volt az idő, pont kedvező, hogy meglátogassam a mama sírját. Lassan sétáltam végig a fagyos úton és szomorúan fel-felidéztem egy-egy emléket a mamáról. Nagyon szerettem őt, rengeteg időt töltöttem vele. Mondhatom, hogy ő nevelt fel, ugyanis anyuék mindig dolgoztak. Amikor meghalt még csak tízéves voltam és… Letértem egy kitaposott ösvényre, ami a sírhoz vezetett, végigmentem a sírok között. Az utolsónál álltam meg, ami mellett egy kis rózsabokor pihent. Lesepertem a követ, majd letérdeltem nagymama nyughelye elé, elmondtam egy imát, majd gyújtottam neki egy gyerty…

Vers

Sorok, madarak szárnyán
Leülök, s egy lapot magam elé veszek,
fejemet törve figyelek: Moccan-e valami mögöttem, jön-e valaki felém? De hála semmi sem, s így előre görnyedve írni kezdek.
A szavak csak úgy dőlnek belőlem, a toll a papíron sebesen perdül körbe. A sorok sorban, egyenesen állnak, a rímekkel együtt, párban.
A képzeletemben, madarak szállnak, fent az égen, fáról, fára, s csak ülök egy hintán, lábam lóbálva. S csak figyelem, ahogyan szállnak.
Velük mennék én is, messzire el innen, fel az égbe, a napsütésbe. Hol felhő egy sincs közelemben, minden fényes, napsütéses.  2014.01.27.

Vers

Rég volt már, amikor először rád pillantottam,
rideg, s hideg idő volt. Fagyott.
A szél süvített a fülembe, hideg volt,
s a ruhám is átfagyott.


Búsan ballagtam éppen, a hideg, kihalt úton,
nem siettem sehova, bár hideg volt. S fagyott.
Csak mentem lassan, araszoltam előre
hogy megpillantsam a rózsát, mi a sír mellett várt.


Szomorúan léptem mama sírja elé.
Letérdeltem a sír elé, s rágörnyedtem. Fölé.
Gyertyát vettem elő, s a mécsesbe rejtettem.

ami a széltől megvédte.

Indulóban voltam és rátértem az ösvényre,
mi a kapu felé vezetett.
Haladtam a sírok között lépteimet sietősre véve,
mert az idő is borongósra tévedt.


Az eső pislákolt, mint gyertya, de csak álltál a sír előtt,
s a szél süvített,
de te nem mozdultál meg.
Csak álltál bús tekintettem, a sírt nézted.


A táskámból esernyőt vettem elő, s a fejed fölé emeltem,
nem szóltam egy szót sem, csak álltam melletted.
Féltem, ha szólok eltűnsz mellőlem,
mint kámfor a ködben.


2014. 01. 07.

Vers

Öt éve már, hogy nem láttalak,
barna hajzuhatagodat nem tapintottam,
gyönyörű zöld szemedbe nézhettem,
selymes arcocskádat a kezembe vehettem.
Öt éve már, hogy nem hallottam
csacsogó hangodat.

Öt éve már... 2014. 01. 07.

Vers

Kép
Adj fényt
Adj fényt,
s árnyékot körém.
melegséget a szívembe,
és boldogságot az embereknek.