Látogatóim:

2013. december 24., kedd

Karácsony napján


Minden évben, amikor eljön december 25.-e, a szüleim eljönnek hozzám, hogy meglátogassanak. Az én sírom van a temető legszebb helyén, legalábbis szerintem. Egy elképesztően öreg szomorúfűz alá temettek el. Körülbelül négy éve. Tizenöt éves koromban. S még ma is emlékszem arra az időszakra, amikor eljött a vég. Az én végem.
Mielőtt megtörtént a balesetem, egyszerűen éltem az életemet. Olyan voltam, mint a legtöbb korombeli kamasz. Akik suliba járnak, s tanulnak, hogy le tudjanak érettségizni. Azzal a szándékkal, hogy egy jó főiskolába vagy egyetemre bejussanak. Magyarul én is tanultam, mint a többiek.
Amíg egy napot, elképesztő dolog nem történt velem, esküszöm valami elkezdett követni. Először még úgy gondoltam, hogy biztosan csak képzelődöm, nincs ott semmi, csak beképzelem! De egy hét elteltével már nem bírtam tovább. Azt, hogy nap, mint nap a nyomomban járt, nem hagyott csak olykor egy-két órát nyugton. Hogy miket csinált? Akármerre mentem követett, tudom mivel: ha elmentem egy könyvespolc mellet, akkor leesett egy könyv a földre; bárhova mentem ott volt mögöttem, éreztem, sőt hallottam is mögöttem recsegni a padlót; éjszakánként pedig a kaparászást az ajtómon. S ebbe én csaknem beleőrültem. Egy hétig bírtam. S még egy hétig éltem az eredeti, emberi létben.
De, csak azért mert nem tudtam, nem fogtam azt, hogy már rég eltűntem ebből a létből. Egy hétig ugyanúgy, felkeltem reggel, s elmentem az iskolába, figyeltem az órákon, mint az előtt. Bár, észre kellet volna vennem, mert: először is anyukám, akivel éltem, szinte egész nap sírt. S nem figyelt rám, amikor szóltam neki, sosem figyelt oda rám; a suliban mindig elhangzott a nevem a hiányzók között, hiába mondtam, hogy „de hát én itt vagyok”; de a legérdekesebb egy kutya volt, aki pont olyan volt kint az én Vacakom. És mindenhova követett engem (minden bizonnyal ő volt az aki az őrületbe kergetett). De végül csak akkor jöttem rá, hogy meghaltam, amikor anyuval elmentem a saját temetésemre. Amikor megláttam magamat, azaz csak a testemet… hát lesokkoltam. Meghűlt bennem a vér, még, ha már nem is volt bennem. Csak álltam a koporsóm előtt és csak néztem azokat, akik eljöttek. Az egész osztályom ott volt, a rokonaim, anyu és még apu is eljött, és csak sírtak. Azt a napot sosem fogom elfelejteni, a napot december 25.-t.
Anyu ma is eljött. Egy hosszú szövetkabátot viselt, amit én annyira szerettem. S én csak ültem a sörkövem szélén, s vártam anyut, aki lehajtott fejjel közeledik hozzám, egy csokor fehér Íriszt hozott, mint minden évben. Íriszt, ami virágnyelven annyit tesz, mint remény. Letérdelt elém, s meggyújtott egy fehér mécsest.
-Boldog Karácsonyt, Peti. Hiányzol. – mondta anyu könnyes szemmel.
-Te is hiányzol anya. – mondtam halkan, s rátettem a kezemet a vállára, s mélyen a szemébe néztem. Még, ha tudtam, is, nem tudja, hogy itt vagyok.

2013. december 17., kedd

Vers

Keresgélve kerestem

Egy gyönyörködtető faluban, éltem életemet,
egy szárnyalásra sarkaló erdő mellett.
Kicsinyke házikóban,
bent a faluban.

Az erdőt gyakran jártam,
egy farkasra várva.
Hátha láthatom, hátha jön elém,
de nem jött. Hiába vártam. Nem jött elém.

Hiába jártam bőszen, nap, mint nap az erdőt.
hiába kerestem, nap, mint nap őt.
Az erdőben, éj s nappal,
az erdőben, rég s ma.

Megunva a keresgélést,
a faluba mentem eleségért.
Egy fa tövibe ülve, majszoltam
a zsákmányt, mit hoztam.

Társaságom is akadt, lassan
egy vad, mi mellettem hasalt.
Oldalát combomhoz nyomva,
heverészett, s velem maradt.

Szőre szürke, mint a hamu
Hosszú, nyurga lábú.
Érzem illatát,
erdő, föld s vadság.

Bundája puha, s melegnek tűnik,
véres, vöröslik.
Orra hosszú, s farkas szerű.
Szeme kerek, ember szemű.

Szeme kék, mint az ég,
gyönyörködtett, mint egy kép.
Mint amit éjjel az ablakomból láttam,
bámulva, számat nagyra tátva.

Emlékszem, döbbenek le,
ő az akit mindig kerestem.
Szeme kék, mint az ég.
Szőrre szürke, mint a szén.

A farkast, kit keservesen,
éjjel, s nappal keresgettem.
S most mellettem heverész,
nyugodtan, mintha itt sem lennék.
2013. 12. 17.

2013. december 16., hétfő

Vers

Az idő fagyos,
egy farkas rám vicsorog.
A világ forog.

2013. 11. 09.

Vers

Varjúk

Szaladok ki a kert végibe,
s felpattanok egy fa törzsire.
Felállok, s fülem hegyezve, figyelek.
Károgást hallok, s feléjük nézek.

Fekete pontokat pillantok meg,
az égen messze.
A károgások erősödtek,
s a pontok is nagyobbak lettek.

Közelebb, s közelebb jöttek,
Varjúk voltak, s közeledtek.
Egy raj fent az égen,
károgtak, s közeledtek.

Hol fent, s hol lent
szállnak, alacsonyan felém.
Fent az égen, Nyugat felé,
a hideg szélben, elfele.
2013. 12. 16.

Vers


Hideg van, de én
Futok rohanok feléd,
de nem érlek el.
2013. 12. 16.

Vers

Itt van már

Még nem is oly rég,
a Nap sütött az égen,
ragyogott reánk.

Falevelek, lent
a földön egy vödörben.
Gyűlöltem, néztem.

Csak egyre kértem
jöjj el végre fagy, hideg.
Had menjek véled.

Hallotta szavam,
s hideg széllel hozta,
bár visszakozva.

Jött a hideg már,
s nem hallgatva Őrá.
Megfagytak a fák.

Az utca csúszik,
hidd el nem is oly kicsit.
S ez boldogít.

Megnyugodtam én,
mert most végre itt a tél.
Ami marad még.
2013. 12. 09.


2013. december 5., csütörtök

Vörösbegy

A táj hóval födve
kopár minden.
A drót csak lóg a kerítéseken,
mint megnyúlt karú emberek.

A kert végibe se látok el,
minden fehér.
Szinte vakít annyira tündököl,
a hó mi este a Hold fényében fürdött.

A diófa ágairól jégcsapok csüngenek,
jaj akit eltalál egy.
Az egyik ágon egy kis vörösbegy ücsörög,
egyedül eme hideg időben.

Sokáig csak ül,
mintha várna valakit.
Egyedül egy faág töviben,
s csak várja őt, hogy jöjjön.

A tavaszt, mi boldogságot ígér,
akárhányszor csak jön, azt ígért.
De ma még tél van,
s a madárka is csak üldögél.

2013. december 3., kedd

Help!

Sziasztok!
Szeretnék egyhatalmas kérést kérni azoktól, akik olvassák ezt a pár sort.
Most éppen egy "Gyűjteményen" dolgozok, s ehhez kapcsolódóan szeretném a segítségeteket kérni.
Arról lenne szó, hogy rengeteg álmot kell összegyűjtenem.
Szóval, ha van valakinek, olyan álma amit szívesen megosztana velem, akkor mindenképpen írjon nekem.
Erre a e-mail címre:  annna97@citromail.hu
Előre köszönök, mindent!

2013. december 2., hétfő

Várok rád


Itt ülök, s megy
a Hold föl az égre, mert
ma éjjel fent lesz.

Itt ülök, s megy
a Nap le a mélybe. Le
a Föld mélyébe.

Itt ülök, s megy
el innen, fel a hegyre.
Hogy vége legyen.

Amíg itt ülök,
fönt egybedűl egy felhőn.
S várok Őrá.