Látogatóim:

2017. október 16., hétfő

Tejköd


Tejköd, ameddig a szem ellát,
Mert ugye, öt méternél tovább úgy sem lát.
Nem, hogy a Nap átsütné.

*

Reggeli száguldások, tö-
Meg, tömegnyomor, zaj, köd.
A tejköd,
Amelyből az utak, az utak mellett elsuhanó fák,
Az utak mellett elsuhanó színpompás, 
ámbár most szürke színben tündöklő fák,
Mostan születnek meg.
Ködből született az a varjú is, amely ott kering a fejed fölött,
Míg te a tejködben fekszel a szántóföld mellett.
Fölötted kering a varjú, mint zsákmányát kutató sólyom.
Ködből születtünk mi is, még két évvel ezelőtt,
S a farkas is, mely azóta is mellettünk lohol.

2017.10.17. 💓💓
A.

2017. október 13., péntek

Alone


Levelek tőled


Már lassan órák óta lapozgatom a nagy dohos könyvet, viszont nem jutottam annál többre, hogy rohadtul büdös. Jó oké, annyi kiderült az elmúlt órák alatt, amiket már eddig is tudtam. Szó esett az első átváltozás körülményeiről, arról, hogy mennyire kiszámíthatatlanok a farkasok olyankor. A hűségről, s arról, amiről Rina is beszélt. Tehát rólam és apámról, amikor egy ízig vérig farkas (vérfarkas) egy ember mellett fogad hűséget, s az utódokról, akik a képességeik töredékeit örökölhetik csupán. így maradt rám a farkasok szaglása és szerintem ennek köszönhetem, a belső hangjaimat is.  Volt szó még a Napfordulók gyakoriságáról is, de ezt szerintem mindenki tudja, mármint, hogy évente négy van, évszakonként egy, és azok is általában az azokat megkezdő hónapok 21-22 esetleg 23. napján.  Viszont ezután következett egy olyan rész, amit még álmaimban sem gondoltam volna.
"...Igaz, hogy minden Napfordulón átvedlünk emberbőrünkből az totemeinkből, viszont ettől függetlenül még mi magunk nem vagyunk totemek, ugyanis az erdő totemállatai rendkívül különlegesnek számítanak. Ezért is van az, hogy nincs minden egyes átváltozást követően Tróncsere. Tehát ahhoz, hogy Tróncsere következzen be, a Totemállatokból legalább egynek át kell adnia a helyét egy fiatalabb nemzedéknek, hogy mindig erős maradjon a hármuk hatalma. Bár valójában, hogy ténylegesen megszilárduljon ez a hatalom szükség van mindezen túl egy felvigyázóra is! Nélküle az erdő nyugalma minden bizonnyal felbolydulna..."
Éreztem, hogy valami nagy vastag papírköteg van az oldal túloldalán,  s legyen akármennyire is új információ is, képtelen voltam tovább várni, hogy megtudjam, mit rejteget a következő oldal. Erről beszélt Rina is, túl nagy a kíváncsiságom.  Amikor áthajtottam a következő oldalra, egy pillanatra megszűnt körülöttem a világ. Egy borítékot pillantottam meg, az én nevemmel a közepén. De nem ez volt, az ami miatt úgy éreztem, mintha elfogyna körülöttem a levegő, mintha a szoba falai közelegtek, s nem ez volt, az oka, ami miatt a nevem visszhangzott a fejemben. Hanem az, hogy a nevem apám kézírásával szerepel a borítékon.
-Markus? Jól vagy? 
Hirtelen éreztem meg Rina karjaid a mellkasom körül, ami iszonyat nagy erővel rántott vissza a valóságba. a szoba ismét visszakapta eredeti méretét, s a tüdőm is csordultig telt levegővel.
-Markus... édesem. - bújt közelebb hozzám Rina, éreztem rajta, hogy rendesen ráijesztettem. Durva bevallanom magamnak, de mintha érezném a rezgésein, hogy mennyire is félt. Még akkor is ha ez röhejesen hangzik, hiszen két nappal ezelőttig még csak Rosan járt az eszem.
-Jól vagyok...jól vagyok.Nyugodj meg. - feleltem neki, s felemeltem a fejemet, hogy rá nézhessek. Egy rövid időre találkozott a tekintetünk, de éppen elégre, hogy lássam megnyugodott, amint belenézhetett az enyémbe. Majd, lassan továbbsiklott a tekintette, hogy láthassa, hogy mitől akadtam ki annyira.
-Megtaláltad a leveleket? - kérdezte, s egy apró mosoly jelent meg az arcán.
-Tudtál róla? - néztem meglepetten. Úgy érzem én itt kimaradtam valamiből.
-Igen. Viszont, nem ez az egyetlen levél. apád egy tucatnyit elrejtett számodra ebben a könyvben. Ne nézz így rám, minden kérdésedre megvannak a válaszok. 
-Ezt, hogy érted?
-Apád kiváló felügyelő volt. Engem is hamar kiszúrt az erdőtökben. Tudod már mondtam korábban is neked, hogy elég régóta itt vagyok már...
-Igen ezt már mondtad, de honnan tudtál a levelekről?
-Apád iszonyat sokat mesélt rólad, és arról, hogy mennyire bánja, azt, hogy nem lehetett ott veled, amíg felnősz. S ezért hagyta hátra maga után a leveleket, hogy segítsen megérteni, azt, hogy mi is folyik itt Napfordulókon. Elvileg rólam is írt egy levelet. Meg arról a lányról, aki most az új Totemfarkasunk, és még sok minden másról is.
Egyszerűen nem tudtam mit mondani az előbb elhangzottak után. Tehát ismerte apámat, ez azért egy kicsit sokként ért, hiszen elmondhatta volna. Viszont nem érzem, hogy lenne bármi okom is a kiborulásra hiszen még mi is alig ismerjük egymást, viszont már csókolóztunk, meg a testem is felbolydul tőle... huuuh  csak egy kicsit vagyok összezavarodva. Neem olyan gáz a helyzet. Visszavezettem a tekintetemet a dohos könyvhöz és továbblapoztam, igaza volt Rinanak, nem ez volt az egyetlen boríték. 
-Hát úgy érzem egy ideig még itt maradok. - mondtam neki, majd felmarkoltam az asztalról a borítékköteget, s visszasétáltam az ágyhoz, amin végighasaltam, ügyelve arra, hogy maradjon hely Rinának is. Aki mellém is telepedet. - ha ezt a levelet elolvastam  - mutattam az elsőre - hazajössz velem a mamához, és bemutatlak neki. Mit szólsz hozzá?
-Rendben van. Egyébként is van egy levele a számára, apádtól.  - mondta miközben féloldalasan mosolyra húzta a száját.
-Ohh, tehát postásat játszol?  - néztem rá felhúzott szemöldökkel, de már az én ajkam is mosolyra csábult.
-Úgy néz ki.- mondta, majd hozzám bújt és adott egy puszit a vállamba.


2017. október 11., szerda

Alone


Illatfoszlány(ok)


Az elmúlt éjszakát Rinával az ölemben aludtam át. De közben Rosaval álmodtam, itt voltunk a kunyhóban, s a karjaim között feküdt kimerülten, véresen, tele lila foltokkal, abban a szakadt fehér hálóingében. Álmomban újraéltem azt az éjszakát, amikor rátaláltam az éjszaka közepén. Még most is érzem a karjaim között, pedig már ébren vagyok és Rina fejét simogatom. Az volt az első közösen töltött éjszakánk, azután pedig mindennap együtt aludtunk, aznap éjjel is. A trónfoglalás eseményei innen ebből az ágyból indultak meg. Aznap, a szemem láttára dobta le magáról az emberi mivoltát. Hogy őszinte legyen veletek undorító volt. De közben mégis egészem elképesztő. Viszont nem akarom még egyszer átélni, mert akkor tudom eljött ismét a búcsú pillanata. S még valakit nem akarok úgy elveszíteni, mint akkor őt, majd pár perccel később az apámat, aki valójában még azt sem tudom, hogy hogyan is nézett ki. Mármint, hogy milyen volt az emberi alakjában, a mama szerint kiköpött mása vagyok... de melyik az az anya, aki nem ezt mondaná a fiának. 
Hirtelen a hajnali erdő csendjén farkasüvöltés hasított keresztül. Nem volt szükség arra, hogy beleszippantsak a levegőbe, hogy tudjam kitől származik az üvöltés mégis megtettem. Lehunytam a szememet mélyen beszippantottam az erdő illatát, s egy pillanatra eggyé váltam az engem körülvevő élettel. Kiélveztem minden apró mozdulatát, annak az egy pillanatnak, ami maradt számomra apám örökségéből, élveztem, ahogyan az ibolya illata - az ő illata - betölti a tüdőm legeldugottabb réseit is. De egyben bűntudatom is támadt, amikor megéreztem az illatát, mert eszembe jutott, hogy hol is vagyok valójában, hogy nem őt tartom a karjaim között, s az is, hogy nem az ő haját cirógatom. Bár lassan az ibolya illata elillant a tüdőmből, még egy pillanatig csukva tartottam a szemeimet, s hallgattam a belső hangom... nem, nem vagyok szkizó. Egyszerűen csak tudnom kellett hány napom van hátra. Tizenhárom. Ideje lenne végre összeszedni magam és alaposan utánajárnom, hogy mégis mi folyik itt a Napfordulók éjszakáján. Viszont eszem ágában sem volt rögvest az internethez fordulni, hiszen ki van zárva, hogy pont ott találnám meg a válaszokat a kérdéseimre. 
Óvatosan mozdultam, nehogy felébresszem az ölemben alvó Rinát. Amikor sikerült kibújnom alóla a fejei alá csúsztattam az egyik párnát, amit még hónapokkal ezelőtt hoztam ide a szobámból, s ez ugyanúgy igaz a takarókra és a váltóruhákra is, amik ott pihennek a szekrényben. Tanulva a legutolsó esetből, úgy gondoltam jobb ha felkészülök.  
Miután felálltam az ágytól az íróasztalhoz mentem, amint még mindig ott állt az elrohadt rózsaszál, amit a Napfordulót követő reggelen hagytam itt, remélve, hogy Rosa találja meg előbb. Viszont lehet, hogy ideje lenne már megszabadulni tőle, de szívem még nincs hozzá, hogy azt meg is tegyem. Ezért csak arrébb rakom annyira, hogy kényelmesen elférjek azzal a régi és szörnyen vastag könyvvel, amit még anno a szekrényben találtam meg.  Amikor kinyitottam egyből megcsapta az orromat az a tipikus dohoz régi könyv szag, s ilyenkor érzem azt, hogy egyben átok is lehet a kifinomult szaglás... 

2017. szeptember 27., szerda

Alone


Kiscica



Az ágy feletti égősor sárga fényében figyelem Rina alvó alakját. Olyan törékenynek tűnik, amikor alszik. Magzati pózban fekszik a lábaim között. Miközben figyelem őt azon gondolkodom, hogy egy pár perc, milyen könnyedén megtud változtatni mindent. Olyan, mintha egy nagy káosz lenne bennem, egyik rászem arra vágyik, hogy Rosa feküdjön most a lábaim között, emberi alakjában. Egy másik részem elégedett a helyzettel, hiszen az első illatfoszlány óta vozódik a lányhoz, akarja őt úgy ahogy van, legyen ő farkas, párduc vagy ember. A maradék rászem az a néhény százalék már nem tudja valójában, mit is akar. 
Az ölembe szunnyadó lányról az asztalon elrohadt rózsára réved a tekintetem, ami csak még inkább nyomatékosítja bennem: döntenem kell. Mivel nem lehet az enyém, mint a kettő. Már ha Rosa még mindig engem akar egyáltalán. Na, jó nem áltathatom magamat, Rosa farkas és a farkasok csupán egyszer döntenek.
-Mmm... - Rina halk hangjára, kapom fel a figyelmemet. Hirtelen bizsergető érzést fut végig a combomon, lenézek rá, s csak akkor látom, hogy kiengedte a karmait, s azzal akaszkodik gyengéden belém,  kezemmel simogatni kezdem a fejét, mire ő dorombolással válaszol. Mintha csak egy kiscica feküdne az ölembe. Aranyos.  - Mmm.. ne hagyd abba. - motyogta amikor egy pillanatra abbahagytam a simogatást. 
Az ajkaim mosolyra húzótak, mert régen érezrem már így magamat, most egészen olyan, mintha nem lennék egyedűl.

2017. szeptember 24., vasárnap

Könyves tanulság


Nalini Singh

Egy világ - két faj - állandó küzdelem 1.

Vonzódás



Nos, szerintem vágjunk bele a közepébe! Nalini Singh vonzódás című kötete a Dark Engmond kiadó gondozásában jelent meg. Műfaját tekintve elég összetett, ugyanis egy paranormális erotikus kalandregényről beszélünk. Ami személy szerint a kedvencem 😀.

A történetnek két főszereplője van Sascha Duncan, aki egy mentál. És Lucas Hunter, aki pedig alakváltó. A kötetben található világ, rendkívül összetett, viszont hamar átlátható válik a szemeink előtt, hála az írónő rendkívül magával ragadó stílusának köszönhetően.

Sascha, mint fajtájának minden egyes képviselője ő is különleges, viszont egészen más területen bontakoznak ki képességei, mint társainak,s ez az ami megindítja a történet cselekvését.

A könyv olvasása során folyamatosan a történet valódi mondandóján kattogót az agyam. Ugyanis a mentálok - most próbálok minnél inkább spoiler mentesen kifejteni a gondolataimat - testesítik meg, a világunk azon részét, nos a "normát", azt, hogy mindenki lassacskán már teljesen ugyanúgy fog kinézni, mint a másik. Különleges személyiségi jegyek nélkül, csak a sablont megtartva. És az alakváltók, voltak az egyéniségek. Szóval így ebből az összevisszaságból, arra szerettem volna öhm.. utalni, hogy számomra a könyves tanulság, az volt, hogy merjük felvállalni önmagunkat, hogy ne féljünk attól, hogy mit fognak szólni hozzánk a többiek. Mert akkor leszünk mindannyian, valójában tökéletesen, hogyha elfogadjunk magunkban a hiányosságainkat, és legyünk akármennyire is dilisek, ne féljünk azt megmutatni a világnak.

Nos, nagyon ajánlom a könyvet, mindenkinek, akit érdekelnek a paranormális, erotikus, vagy kalandregények közül legalább az egyik, kétségtelen, hogy nem fog csalódni senki, ha úgy dönt belekezd a könyvbe. Garantáltan letehetetlen!!❤
Illetve, ha szeretted a True Blood és a Csontszüret köteteit, ezt is fogod!


Jó olvasást! 😊😊
A.

2017. szeptember 19., kedd

suttogó érzelmek


érzelmeim csendesülnek,
s végre nem mély gödörben görnyedeznek.
s mint kisimult arc, úgy állnak előtted,
s suttogom füledbe: szeretlek.


2017. szeptember 15., péntek

Alone


Nem vagy Farkas


Amikor beléptem a viskóba nem az a látvány fogadott, mint amire számítottam. Rina az ajtó mögötti ágyon feküdve várt rám. Szerintem , említenem sem kell, hogy mennyire meglepődtem és, hogy egy kicsit azért a szívbaj is rám jött. Mert azért valljuk be: odakinn már sötét van, az erdő közepén vagyok, az ajtó kulcsra volt zárva, de ő mégis bejutott valahogy. S igen észrevettem, ez rímelt. 
-Ugye nem fogsz ott egész idő alatt? - mondtam miközben a hasára fordult, felemelte a csípőjét és nyújtózott egyet. Azon kívül, hogy ez a pár mozdulatsor, őrjítően szexi volt, olyan érzésem támadt, mintha egy macska lenne előttem. Mondjuk ebben lenne logika, mert Rinának egyáltalán nincs farkas szaga, mégis körüllengi valami kibaszottul vészjósló aura.(Már ha ugye van ilyen.) Tudjátok, mint amikor átmegy az úton a sötétben egy fekete macska előttetek. Vagy amikor egy ragadozó a prédájára less.
-Hogy jutottál be?  - szegeztem neki a kérdést.
-Én is örülök, hogy újra láthatlak padtárs!
-Hagyjuk a süket dumát, halljam mit keresel itt!!
-Tudni akarod, hogy mi is vagy valójában nem? Nos, én elmondhatom neked!
-Rina... nem vicceltem, mit keresel itt? - fújtam ki a levegőt. Nem válaszolt semmit, csupán felült az ágyon és megpaskolta maga mellett az ágyat, hogy foglaljak helyett.
-Nos, tudod - kezdte miközben felemelkedett mellettem, és beleült az ölembe. - az az igazság, hogy már egészen régóta figyellek és hát ... - lassan mozgott, de mozdulatai határozottak voltak, mellkasával előre dőlt, melynek következményeképp, a mellei a mellkasomnak nyomódtak, az ajkaival a fülemhez hajolt - nagyon megtetszettél nekem! 

Egy pillanatra megakadt, a levegő a torkomon, ugyanis fene gondolta volna, hogy valaha is ilyen helyzetbe kerülök egy másik nővel! És őszintén, melyik hapsi nem használna ki egy ilyen lehetőséget, csak hogy csillapítsa a szükségleteit. Végigvezettem a tekintetemet az ölemben ülő lányon. Minden megvan rajta, ami csak szem-szájnak ingere lehetne. Karcsú, nincsenek bőrhibái, sem csámpás fogai, nem kancsal, és nincs összenőve a szemöldöke. Szemei csábítóak, ajkai teltek, mellei tenyérbeillőek, feneke feszes. Minden srác kihasználná a helyzetet, de.. nekem erőt kell vennem magamon.
-Azt mondtad, el tudod mondani, hogy mi vagyok valójában. - mondtam egy kicsit rekedtes hangon.
-Egy csókért cserébe elmondom. - nézett rám pajkosan a szürke szemeivel, s közben beleharapott az ajkába. Nem tehetek róla, de felpezsdült a vérem, meg akartam harapni. Kezei kezeimért nyúltak s lassan, a szoknyája alá bújtatták, belemarkoltam a fenekébe, s úgy húztam magamhoz. Mélyen egymás szemeibe néztünk, majd ajkaink összeolvadtak egy forró csókban. Nem tudtam nemet parancsolni magamnak, éreztem ahogyan egyre jobban megkeményedem, s egyre többet akarok. S mindezt nem azért tettem, mert bármi áron meg akartam tudni, hogy mi is vagyok. Valami vonzott ehhez a lányhoz, de nem tudtam megmondani, hogy mi is lehetett az. Egyszerűen nem tudtam betelni puha ajkaival, a testem fellángolt, most rögtön akartam őt. De ő elhúzódott tőlem, s lihegve mondta azt, amitől a legjobban féltem.
-Te nem vagy Farkas! - mondta s egy pillanatra mintha ő is meglepődött volna a kimondott szavak súlyán! - Mert tudod egy farkas nem kíván meg egy másik nőstényt. Egy farkashűséges. Neked viszont az emberi lényed kíváncsi. Felvigyázó vagy, akár apád volt, de te nem fogsz átváltozni, mert az ember erősebb benned, és bezárja a szörnyeteget. 
-Honnan tudod mindezt?  - suttogtam magam elé.
-A lelked suttogta nekem.
Hátradőltem az ágyon és a plafont kezdtem el bámulva, feldolgozva az elmúlt percek történéseit. 
Az ágy feletti égősorra tévedt a tekintetem, amint még Rosa kedvéért tettem fel, majd az asztalra siklott a tekintetem, hol még mindig ott állt a vázában az elrohadt rózsaszál. Vajon az én hűségem is így rohad el Rosa iránt?