Látogatóim:

2017. június 12., hétfő

Hiányérzet - 5. rész Címkék


-Nincsenek címkék! - szólalt meg mellettem Josh, s majd beledobott egy újabb kavicsot a folyóba. 
-Nincs kiközösítés! - dodta a következő követ a folyóba Tina.
-Nincsenek kötelékek! - s már csobbant is a vízben a következő kő.
-Nincs múlt, se jelen, se jövő. - mondtam ki egyszerűen, és teljes erőmből elhajítottam az utolsó kavicsot.
-De akkor mi van? - fordult felém Tina. 
-Pillanatok! - feleltem vidámat, s elrugaszkodtam a peremtől, s magam után rántottam Josht.
Ahogyan zuhantunk lefele a mélybe, láttam magam előtt Josht, azt a Josht, aki már nem az akit én régen ismertem, akit előttem van számomra egy teljesen ismeretlen srác, ahogyan Tina sem tudom, hogy valójában ki is volt, mielőtt... Mielőtt még nem ültünk fent a híd peremén, mielőtt nem utaztuk át együtt a fél országot, mielőtt megkaptam volna az üzenetet, azelőtt fogalmam sem volt arról, hogy ki az a lány, akit én Tinaként ismertem meg? S ki lesz az a srác, akit én Joshként ismertem meg? És ki leszek én? Mert már számunkra nincsenek címkék, nem vagyunk mások csak három lélek.
-Hát neked teljesen elment az eszed? - kiáltott Josh amikor előbukkant a folyóból.
-Most miért? Valld be, hogy élvezted. -mondtam mosolyogva.
-Te idióta, meg is hallhattunk volna, semmit nem változtál!! 
-De nem haltunk meg. - mondtam s a nyakába kapaszkodtam. -Nem igaz? 
-HÉÉ VÁRJATOK ÉN IS MEGYEK! -  kiabálta Tina a híd tetejéből, majd lendületet vett, s egy balerina ügyességét felülmúlva ügyetlenséggel csapódott be mellettünk.
-Basszus. - suttogta Josh.
-Ja. Hé Tina egyben vagy? - kiáltottam, majd pár másodperccel később előbukkant.
-Tényleg olyan borzalmas volt, mint amennyire éreztem? - kérdezte, halál nyugodtan, mintha az égvilágon nem történt volna semmi.
-Még annál is rosszabb - felelte Josh.
-Király! - mondta röhögve Tina.
-És még én vagyok az idióta mi? - dörmögtem.
-Igen, mert magaddal rántottál! - vágta a fejemhez a valóságot.
-Képtelen vonlak kihagyni a jóból! -feleltem mosolyogva.
-Azért legközelebb hagyj ki. - szögezte le, mintha nem tudná, hogy feleslegesen.
-Azt sajnos nem ígérhetem meg!

Csak pörgetem magam előtt az elmúlt pár nap eseményeit. Konkrétan leforog a szemem előtt a fél életem: Kevin, akiről egész életemben megvoltam győződve, hogy egy kedves és szeretetreméltó ember, aki... aki egyszerűen nem, nem tudna bántani engem. Ő volt a menedékem, a váram. Ő volt az, akihez anyám elől menekültem. Ő volt az, egészen addig a napig... Eszembe jut az édesanyám is - édesanya az én számból egészen idegenül hat, annyira valótlan - mert bár ő adott nekem lelket a testemben, mégis ő volt az a személy, aki megkeserítette az eddigi életemet.
Miatta kellett talán túlontúl, hamar felnőnöm. Miatta nem lehettem a naiv kisgyerek, aki mit sem tud arról, hogy mit tett az édesanyja, hogy ki is ő valójában, nem lehettem az a gyermek, aki boldogan szalad oda az anyjához, amint meglátja őt. Gyűlöltem őt egész életemben, ahogyan ő is gyűlölt engemet, mert ha nem vagyok én, akkor ő még mindig játszhatná a boldog feleség szerepén. De a létem tönkretett mindent.
S ott volt még megannyi embert, aki hátba szúrt - szemmel, vagy a saját problémáival, amit önmaga nem tudott elfogadni, s inkább rám vetített. a legvégén pedig ott vagy te is apám, még ha nem is a szó legszorosabb értelmében vett végén, de te akkor is ott voltál. Az egyedüli személy, akit bár most már ténylegesen is a hátam mögött hagyok, nem gondolok rád gyűlölettel, nem érzek irántad haragot, pedig hirtelen tűntél el az életünkből. Mégis azon részében, amit együtt töltöttünk, apám helyett voltál édesapám.
-Merre tovább? - kérdezte Tina.
A lakókocsi tetején feküdtünk, mind a hárman és meredten bámultunk az égboltra, mely most éppoly zavaros, sötét felhőkkel átszelt, mint a gondolataink a fejünkben, emlékek, melyeket örökre magunk mögött hagyunk.
-Egy új élet felé.



A mai nap margójára


Június 10.
Tokaj. Új találkozás. Új kezdet.


2017. május 5., péntek

Hiányérzet - 4. rész Utóirat: Josh


Összegyűröm, az asztalról felkapott papírdarabot, s a szemetesbe hajítom. Ez az egyetlen szokása maradt csak meg hosszú éveken át. A cetlit az asztalon.
"elmegyek néhány hétre"
Már megint néhány hét... akkor nyugalom lesz három hónapig. Odasétáltam a konyhaablakhoz, s kinyitottam, hogy szabadulni tudjak a spermaszagtól. Majd végigjártam a ház minden helységét, hogy ugyanezt, tehessem az összes ablakkal.
Bizsereg a bőröm nem bírok sokáig idebent maradni. Lehunyom a szememet, s mély levegőt veszek, s közben végigpörgetem a lehetőségeimet.
Eltűnhetnék, egy időre. A ház enyém három hónapig. Végre bevonulhatnék, úgyse hiányoznék neki. Menjek el futni? Vagy szökjek el itthonról? Fussak ameddig össze nem roskadok? Tűnjek el innen?
Eltűnnék amilyen gyorsan csak lehet, de akkor végleg magam mögött kell hagynom apám emlékét. A házat.
Tulajdonképpen már megannyi lehetőségem volt itt hagyni ezt a helyet, mégis mindig maradtam. Viszont az utóbbi hónapokban teljesen átformálódott bennem a ház elhagyásának a gondolata és leginkább az, hogy mit is tervezek az életemmel. Jó lehet, hogy ez szörnyen klisésen hangzik, de úgy érzem lassan megnyílik előttem a világ. Úgy érzem, sokkal többre vagyok hivatott, mint azt Kevin gondolja, vagy ahogy azt, az a kibaszott kurva gondolnja. S ha tudná, milyen sors vár rá lehet, azt kívánja majd, bár elvetélt volna velem!
A gondolatmenetemet kopogás szakította félbe. A gondolataimból kiszakadva bódultan álltam  bejárati ajtónkkal szemben. Kénytelen voltam várni pár másodpercet, hogy az elmém lassacskán kitisztuljon, s újra a valóságra tudjak koncentrálni, így hát odasétáltam az ajtóhoz és kinyitottam.
Mondanom sem kell, Kevin állt ott. Az egyedüli ember, aki egyáltalán szóba áll velem.
-Szia! - köszönt energikusan.
-Sziia.. Mit keresel itt?
-Mi az, hogy mit? Téged. Ugye nem felejtetted el, hogy futni megyünk?
-Milyen okból is?
-Ne játszd a hülyét! Mindig is gyors iramot tartottunk, amikor anyud végre elhagyta a várost! Szóval gyere. - ragadta meg a kezemet, de önkéntelenül is elrántottam.
A nagy vallomása óta valahogy megváltozott közöttünk a levegő, már nem ragaszkodok annyira, hozzá, mint azelőtt.Valahogy rámenősebbnek tűnik, amitől egyszerűen borsózik a hátam.
-Ha nem baj, most kihagynám!
-Mégis miért?
-Csak, nincs most ehhez kedvem.
-Ehhez? Rám céloztál,ugye? Hozzám nincs kedved, mi? Mert beléd estem, mi?
-Én nem ezt mondtam!
-De gondoltad!
-Ahhj Kevin! Jól van elmegyek, csak hagyjuk ezt jó! - mondtam, s bezártam magam mögött az ajtót.

Ugyan nem volt semmi kedvem ma gyors iramhoz, valahogy mégis úgy érzem,jól döntöttem, hogy végül mégiscsak belementem. Nem futottunk többet, mint másfél kilométert mégis, a szívem majd kiugrik a helyéről, és ez az az érzés, ami egyszerűen levesz a lábamról, talán az adrenalin miatt.
Viszont van még valami, a futam végén mindig Kevinnél töltöttem az éjszakát.Nem kell rosszra gondolni, sosem történt semmi. De ma ezt mindenképp el szeretném...
-Na gyere induljunk! -Kevin vett egy mély lélegzetet és feltápászkodott a talajról.
-Figyu, én most inkább haza megyek.
-Ena.. ne kezd már megint, gyere velem haza!
Bíííp...Bíííp...
-Ki az? - kérdezte, miközben én már a sorokat olvastam a telefonomról - Ki az a Josh? Fogadjunk miatta nem akartál jönni velem!
-Josh? Egy rokonom. De figyu tényleg mennem kell!
-Mi? Mivan? Ena ne csináld már!
-Ég veled Kevin! - mondtam egyszerűen és szaladni kezdte a házunk irányába. Át a repcemezőn, keresztül a nyírfasoron és be a sötét zsákutcánkba. Majd föl az emeletre.

Ena, ha jönni akarsz csomagolj! 
60 perc és előttetek vagyunk.
Utóirat: szökjünk meg együtt, Josh!


NMA

A mai nap margójára


Május 5.
Légy pozitív és a világ megnyílik előtted!